Rádiójeleket észleltek a Vénusz légkörében

A Parker Solar Probe a NASA napfigyelő űrszondája, amely éppen a múlt héten döntött meg két rekordot is: a Naphoz való közelség, illetve a maximális sebesség rekordját sikerült kijjebb tolnia. Ahogyan az űreszköz elhaladt a Vénusz mellett, rádiójeleket észlelt a légkörben, ami azt jelzi, hogy érintette a bolygó atmoszféráját – írja a SciTechDaily.

A természetes rádiójel jelenléte azért fontos, mert azt jelzi, hogy 30 év után megtettük az első közvetlen mérést a bolygó légkörében, és kiderült, hogy ennyi idő alatt komoly változásokon ment keresztül. A napciklus alatt ugyanis (ami 11 évig tart) a felső légkör mindig megváltozik, a szonda most ezt mérte meg.

Kapcsolódó
Új sebességrekordot állított fel az emberiség

A Parker Solar Probe űrszondánál gyorsabb eszközt még nem alkottunk.

2020. július 11-én tette meg a szonda a harmadik Vénusz melletti repülését, mindegyik arra hivatott, hogy közelebb lasszózza az eszközt a Naphoz. A szonda a Vénuszhoz is ekkor ért a legközelebb, mindössze 833 kilométerre a bolygó felszínétől.

Az eszközön található a FIELDS nevű műszer, amely a Nap elektromos és mágneses mezejét fogja mérni, a Vénusz melletti repülés hét percében egy természetes alacsonyfrekvenciás rádiójelet észlelt. Az adatokat vizsgáló kutatók rájöttek, hogy hasonló jel érkezett a Galileo szondától is, amikor a Jupiter holdjainak ionoszférájába lépett.

A holdakhoz hasonlóan a Vénusznak (és egyébként a Földnek is) van ionoszférája, amelyben töltött részecskék találhatók, és amely természetes módon rádióhullámokat bocsájt ki magából. A legutóbbi közvetlen méréseket 1992-ben végezték, amikor a napciklus a maximumán volt, de arra számítottak, hogy a napciklus minimumán az ionoszféra vékonyodni fog. Ezt azonban földi megfigyeléssel lehetetlen ellenőrizni. A Parker mérései most képesek voltak megerősíteni az elméletet.

The post Rádiójeleket észleltek a Vénusz légkörében first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt