Ráfekszik a gyerekekre a depresszió, ami egy hatalmas, elhízott macska
Miközben elég sok fronton igazi szívás lehet ma kis- és nagykamasznak lenni, egyvalamiben mindenképpen irigylésre méltó helyzetben vannak azok, akik nem a ’90-es évek végén vagy a 2000-es évek elején léptek be a pubertáskor zavaros-csodálatos időszakába: a szexuális felvilágosításra összehasonlíthatatlanul jobb megoldások vannak ma, mint akkoriban. Könnyebb dolga van a felvilágosítást végző szülőnek is, az ismeretterjesztés eredményei egyértelműen mutatkoznak, emellett könyvek és sorozatok készülnek tucatszám, amelyek a kistinik és nagykamaszok aggályait hivatottak kitárgyalni szexualitás, nemi érés, identitás, orientáció és egészség témájában.
A Netflix ezen a fronton gyakorlatilag közszolgálatot lát el: ők jegyzik a nagykamaszok szexügyeit legjobban kitárgyaló, évadról évadra egyre érettebb, okosabb Sex Educationt, valamint a kiskamaszokról, de a 16 pluszos korhatárbesorolás szerint csak nagykamaszoknak – na meg az elsőrangú humorra éhes felnőtteknek – szóló Big Mouth című animációs sorozatot is. (Amely a rémes Hormonokkal túlfűtve címet kapta magyarul, amit aligha használ bárki is, szóval maradjunk mi is az eredeti címnél.)
A Big Mouth egy rakás hetedikes gyereket követ, akiken szép fokozatosan átnyargal a szexuális érés. Legelőször Andrew-n, aztán legjobb barátjához, Nickhez is megérkezik, de szép sorjában Jessi, Missy, Matthew, Jay, Lola és a többiek is sorra kerülnek. A pubertáskor beköszöntét szőrös, patás, szarvas, de kézujjakkal és sörénnyel is rendelkező, úgynevezett hormonszörnyek megérkezése jelzi. A hormonszörnyeket egy, az emberek életét egy túlméretezett állami vállalatként működő bürokratikus szervezet utalja ki, afféle kishivatalnokokok ők, akik HR-esekkel harcolnak és flörtölnek a fénymásoló mellett. A hormonszörnyekből vannak hím- és nőneműek, és általában a velük azonos nemű gyerekek kamaszodását vezénylik.
Egy hormonszörny több gyereket is kísér, legalább annyiszor segítve nekik a kamaszodás rögös útjain, mint ahányszor kínos helyzetbe sodorják őket. A hormonszörnyek hibája, ha egy gyerek mániákus maszturbáló lesz, de a mellek, a pénisz és a fanszőrzet növekedését is ők intézik, továbbá azt is, ha a hormontúltengés dühöngésben vagy érzelgős zenékre zokogásban ölt testet. És miközben saját érésükkel harcolnak, hőseinknek az iskolában és a családban is boldogulniuk kellene, nem beszélve a kortársak iránti egyre növekvő érdeklődésről.
Az alaphelyzet komoly potenciált rejt, de egyértelműen a tálalás az igazán szenzációs. Kezdjük a lényeggel: a Big Mouth fergetegesen vicces és szórakoztató. Eleve viccesre megírt karakterek keverednek vicces helyzetekbe, amelyek humora leginkább abból fakad, hogy nagyon-nagyon ismerősek, naná, mind voltunk tinik, és viselkedtünk ennek megfelelően idiótán, kis szerencsével pedig élénken emlékszünk is minderre. A humor mellett féktelen kreativitás fokozza a szórakoztatás-faktort: időről időre musical-elemek kerülnek elő, őrült revüszámokká duzzasztott dalok éneklik meg a testünk szeretetének fontosságát, az első szerelmet, vagy éppen az R.E.M. Everybody Hurts című slágerének átirataként azt a tényt, hogy Everybody Bleeds, azaz „Mindenki vérzik” – mindezt egy tampon előadásában.
Ezek a dalok olykor létező slágerek átiratai, néha zeneileg is eredeti szerzemények. Olykor egyszerűen csak nagyon viccesek, de még gyakrabban olyan tűpontosan énekelnek meg valamit, amit kamaszként vagy felnőve mindannyian megtapasztaltunk, hogy az csaknem példa nélküli a tévétörténetben. Ha már a daloknál tartunk, a zseni főcímet is muszáj kiemelnünk, melyben Charley Bradley Changes, azaz Változások című dalára a kamaszodás olyan jelzésértékű folyamatait idézi meg a sorozat, mint például azt, amint a hormonszörnynő lakkozott körmének pöccintésére egy méh azon nyomban menstruálni kezd. Ráadásul a főcímet az alkotók időnként az epizód témájához vagy főszereplőjéhez alakítják – így egyszerűen tilos átlépni.
Olvasóink már alighanem rájöttek, hogy a Big Mouth bizony nem szemérmeskedik semmivel, a politikai korrektség fogalmát nem is ismeri. Pontosabban ismeri ugyan, de az őszinteség és a tabuk lebontása egyértelműen fontosabb annál, hogy lábujjhegyen körbetáncolja a fogalmakat. Az amerikaiak alighanem legnagyobb nemzeti traumája, 9/11 kapcsán például simán belefér a sorozatba egy szereplő, akinek az anyukája az egyik gépeltérítővel járt annak idején, egy másik szereplő épp elsőként tanul a tragédiáról, egy harmadik egész nap a megfelelő, a szomorúságát és a szépségét is megmutató szelfi elkészítésén fáradozik, megint mások meg annyira unják a témát, hogy inkább meglógnak az osztálykirándulásról, hogy nagyvárosi gyerekekkel lógjanak. Az, hogy nem kezelik szent tehénként a témát, lehetőséget nyújt annak teljes körüljárására. Ez egyébként a sorozat összes témájára igaz: vaskos altesti humorral minden prüdériát felrúgva, óvatoskodás és álszemérem nélkül esik szó mindenről.
Tényleg mindenről: a Big Mouth a reprezentáció törvényének maximálisan megfelel, sőt, ezen a fronton túl is teljesít, miközben nem válik erőltetetté. A kertvárosi, középosztálybeli szereplők között vannak fehérek – zsidók és nem zsidók –, van felkapaszkodott „fehér szemét”, vannak többrasszú családok, van mindenféle etnikum, és természetesen van mindenféle szexuális identitás és orientáció is. A maszturbálás konkrétan a sorozat egyik legfontosabb témája, de szóba kerül a pornó- és az okostelefonfüggőség, a szexuális zaklatás, az etnikai identitásválságok, testképzavarok, vannak szeretetteljes és diszfunkcionális családok – és a sorozat mindkettőn képes egyszerre nevetni és sírni.
A Big Mouth nem tesz úgy, mintha a kiskamaszok még teljesen ártatlan bébik lennének: ahogy a valóságban is, úgy a sorozatban is ezeket a tizenegy-két éves gyerekeket igenis foglalkoztatják ezek a kérdések, magukhoz nyúlnak és egymás iránt is vágyakoznak, csókolóznak, ki meddig megy el. Ugyanide kapcsolódik, hogy a Big Mouth nem tesz úgy, mintha a pubertáskor csak a fiúkkal művelne vicces-kínos-szuperizgalmas dolgokat: a lányok is kamaszodnak, ők is megkívánnak embereket, fantáziálnak, aktív cselekvők. És nemcsak a kamaszkori frusztrációk és a szexualitás témáiból merít ilyen gazdagon a sorozat, de megénekel minden egyes létező mentális zavart, a depresszió egy hatalmas, elhízott macska, aki ráfekszik a gyerekekre, a Szorongásmoszkitó pedig örökösen azt zümmögi a fülükbe, hogy hányféleképpen szánalmas lúzerek, akiket senki sem szeret. A számtalan ökörködés mellett tehát jócskán van helye súlyos témáknak is.
A Big Mouth mindezt megfejeli még két bravúrral: ezt a sok-sok mindent rövidke, húszperces epizódokba sűrítve adagolja, és szintén a gazdaságosság jegyében egy-egy színész karakterek tucatjait kelti életre. Maya Rudolph az abszolút csúcs, de az íróként is jelen lévő Nick Kroll, aki saját pubertáskori élményeit formálta sorozattá, szintén elképesztő teljesítményt nyújt, eddig több mint húsz különböző karakter teljesen különböző hangját kölcsönözte, és ahogy halad előre a sorozat, ez a szám még nőni fog.
Egyetlen elem van, ahol a Big Mouth virtuozitása nem látszódik: a látványban. Ez az animációs stílus finoman szólva sem kellemes, de ez ne tartson senkit távol: a Disney-esztétikához szokott szemünknek esetleg csúnyának tűnő animáció is szemléletformáló erővel bír, hiszen – sokkoló! – az emberek többnyire nem néznek ki úgy, mint a Disney-hercegnők. A látványvilág egyébként könnyen megszokható, mi több, egy ponton az ember elkezdi értékelni ezt a kreatív és kifejező rajzstílust, nem beszélve még egy fontos dologról: minthogy a történet szereplői kiskorú gyerekek, így a sorozatban tárgyalt számos jelenséget konkrétan lehetetlen lenne bárhogy máshogy megjeleníteni, mint megfelelően stilizált rajzokon. Hiszen nyilván nem lehet valódi gyerekszínészek valódi nemi szerveit és testét mutogatni – miközben a sorozat által érintett témák kitárgyalásához mindez szükséges. És ami a lényeg: látvány ide vagy oda: a Big Mouth olyan okosan, viccesen, befogadhatóan mesél sokszor kőnehéz, kínos, tabuként kezelt témákról, hogy amellett minden más eltörpül.
A Big Mouth (Hormonokkal túlfűtve) a Netflixen nézhető, magyar felirattal. Egy epizód 20–25 perces, és most indult az ötödik évad, de már most tudni lehet, hogy még legalább a hatodik évad végéig elmegy a sorozat. 24.hu: 10/10
The post Ráfekszik a gyerekekre a depresszió, ami egy hatalmas, elhízott macska first appeared on 24.hu.
Source: 24 teszt
