Rengeteg farkast lőhetnek ki Amerikában

Idaho törvényhozói elfogadták azt jogszabály-tervezetet, amely engedélyezi a farkasok akár 90 százalékának kilövését az államban – írja az MTI. Az idahói képviselőház 58:11 arányban fogadta el a szenátusban a múlt héten átment tervezetet.

A farmerek és állattenyészők által támogatott javaslat a napokban törvényerőre emelkedhet. Brad Little kormányzónak hat napja van, hogy aláírja, vagy megvétózza. A gazdálkodók szerint a farkasok megölik, illetve elijesztik a juhokat, szarvasmarhákat és más haszonállatokat.

„Tönkreteszik a farmereket és a vadvilágot is” – idézte a The New York Times Mark Harris szenátor beszédét. Az Idahói Hal- és Vadvédelmi Hivatal 2002-ben készítette el a farkasvédelmi tervét, amelyben azt írták, legalább 150 egyedből álló farkaspopulációt kell fenntartani az államban. Harris szerint az egyedszám az utolsó számlálás alapján több mint 1500-ra nőtt.

Jim Cumming / Getty Images

Természetvédelmi szervezetek ugyanakkor arra kérték a kormányzót, hogy vétózza meg a tervezetet.

Dollármilliókat fognak közpénzből arra költeni, hogy kilőjék a farkasokat, ami végső soron azzal fenyeget, hogy visszakerüljenek a veszélyeztetett fajok vörös listájára és szövetségi igazgatás alá vonják őket

– írta a közleményében a Western Watersheds Project (WWP) nonprofit szervezet.

A szürke farkasokat tavaly vették ki az Egyesült Államok veszélyeztetett állatok védelméről szóló törvényének hatálya alól, mivel populációja megerősödött. Little kormányzó az aláírással lehetővé teszi, hogy az állam a farkasok kilövésére szakembereket fizessen, ezen kívül vadászok is lelőhetik az állatokat .

The post Rengeteg farkast lőhetnek ki Amerikában first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt