Rétvári a náci és a kommunista diktatúrához hasonlította az LMBTQ-mozgalmat

Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára is felszólalt A XX. századi totalitárius diktatúrák családrombolása címmel rendezett szerdai konferencián a Kopp Mária intézetben. Rétvári először arról beszélt a Szabadságvédő Alapítvány rendezvényének megnyitóján, hogy a náci és a kommunista eszmék követői azért tudtak érdekeik mentén kiegyezni egymással, mert ugyanazokat a polgári keresztény értékeket tagadták, vonták kétségbe.

Megjegyezte, hogy a barna és a vörös diktatúra is családellenes volt, mert tudták, az alapvető értékeket a családban lehet megtanulni. A családellenességre példaként említette, hogy arra buzdították a gyerekeket, jelentsék fel szüleiket, ha otthon a rendszert kritizálják. Majd Rétvári gyorsan aktuálpolitikai színezetet adott a témának és a náci és kommunista diktatúrát párhuzamba állította az LMBTQ közösség szimbólumával.

Az államtitkár szerint

minden szélsőséges ideológia családellenes; a barna is, a vörös is és a szivárványos is, csak az eszközeik mások.

Majd arról beszélt, hogy a szélsőséges ideológiák szerint a családot fel kell számolni és másfajta társadalmi együttélési formát kell létrehozni.

forrás: mti; kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás


Source: 24 teszt