Romániában is beoltottak kétmillió embert

Romániában szerda délelőtt meghaladta a kétmilliót a koronavírus ellen beoltottak száma, a járvány azonban tovább gyorsul, a Covid-kórházak intenzív osztályai országszerte megteltek.

A csaknem húszmillió lakosú országban 1 millió 50 ezren a második dózist is megkapták. Románia az első egymillió lakost több mint két hónap alatt, a második milliót pedig négy hét alatt oltotta be.

Az immunizációs kampány még nem igazán érezteti hatását a járvány terjedésében, egyes szakemberek mégis azt feltételezik, hogy nemcsak az új vírusmutációk elterjedésének, hanem az idősebb korosztály magasabb arányú átoltottságának is tulajdonítható, hogy a mostani harmadik hullámban a tavalyinál sokkal több fiatal vagy középkorú fertőzött kerül súlyos állapotban kórházba.

A stratégiai kommunikációs törzs szerdán közzétett adataiból arra lehet következtetni, hogy tovább növekszik a fertőzések terjedési üteme, de már nem olyan sebességgel, mint az előző hetekben. Az utóbbi napon 6156-tal 950 000 fölé emelkedett az azonosított fertőzöttek száma, ami már csak tíz százalékkal haladja meg az utóbbi két hét átlagát. A napi jelentésben – jelenleg átlagosnak számító – 129 haláleset szerepel, ezzel 23 500 fölé emelkedett a járvány áldozatainak száma.

A helyzet súlyosságát a kórházak telítettsége jelzi: ott már több mint 13 ezer koronavírusos beteget kezelnek, megközelítőleg annyit, mint a tavalyi novemberi csúcs idején, az intenzív terápián ápolt súlyos esetek száma pedig szinte naponta újabb rekordot dönt, két napja az 1400-at is meghaladta.

Bár folyamatos átszervezéssel próbálnak újabb intenzív terápiás helyeket felszabadítani a Covid-részlegek számára, a telítettség hetek óta 90 százalék feletti. Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter szerint országszerte tele vannak az intenzív osztályok, az egészségügyi rendszer túlterheltségére pedig jellemző, hogy a mentők már sorban állnak a kórházak bejáratainál, a koronavírusos betegeket sok helyütt már a mentőautóban kell megvizsgálni, mert a kórházi betegfelvételen nincs számukra hely.

(MTI)

The post Romániában is beoltottak kétmillió embert first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt