Romániában is bevezetik a jövő évtől a tao-támogatási rendszert

Romániában is bevezetik magyar minta alapján a TAO támogatási rendszert – jelentette be az MTI tudósítása szerint Novák Károly Eduárd romániai ifjúsági és sportminiszter.

A tárcavezető kedden tartott sajtótájékoztatót, amelyen értékelte mandátumának első hat hónapját. A miniszter a tervekről elmondta, hogy várhatóan szeptember közepére készül el a román sport stratégiájának első munkaváltozata, amelynek kidolgozását Novák vállalta fel, miután kinevezték miniszternek. Elmondta, a fő cél az, hogy a gyermekek naponta sportoljanak az iskolákban tornaórákon, emellett a sportolói állományt a jelenlegi 5 százalékról 30 százalékra növeljék, hogy a 2032-es nyári olimpián az éremtáblázaton Románia visszakerüljön az első 10-12 nemzet közé.

Rámutatott: a sportstratégiát több éven át fogják alkalmazni, egyes elemeit már a jövő évtől átültetik a gyakorlatba, így bevezetik a tao-rendszert, amely Magyarországon működik és amelynek köszönhetően a társasági adó egy része közvetlenül a sportnak jut. A miniszter szerint ebből a támogatásból főleg a prioritásnak örvendő sportágak fognak részesülni.

Bejelentette, hogy a fiatal sportolók számára regionális nevelőközpontokat hoznak létre, ahova összegyűjtik a minisztériumhoz tartozó sportklubok legtehetségeseb fiataljait, és szakmai fejlődési lehetőséget, anyagi stabilitást, biztonságot teremtenek számukra. Mint mondta, azért van szükség ezekre a regionális központokra, mert sok fiatal 18 éves korában hagyja abba a sportolást az anyagi biztonság hiánya miatt.

A miniszter becslése szerint Románia 4-6 érmet nyerhet a július 23-án kezdődő tokiói olimpián.

Kiemelt képünk a 2013-as magyar-román zártkapus meccs apropóján készült. Egy perc hiányzott ahhoz, hogy 32 év után újra legyőzzük Romániát, de ez nem sikerült. 

The post Romániában is bevezetik a jövő évtől a tao-támogatási rendszert first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt