“Rosszul fogtam meg a párom, ezért meghalt” – mondta egy hónapok óta bujkáló rákosmenti férfi

Elfogtak a rendőrök egy ötven körüli férfit, aki február végén halálra verte az élettársát Budapesten, a XVII. kerületben –  tudta meg a 24.hu. Értesüléseink szerint a pár nappal ezelőtt őrizetbe vett férfi addig fojtogatta, és verte a párját a nő Cséplő utcai otthonában, amíg meg nem halt. A férfi a történtek után elhagyta a lakást, s hajléktalan életmódot folytatott, ezért csak most akadtak rá a nyomozók.

Információink szerint a férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését a kihallgatásakor. Azt állította, hogy nem akarta megölni a párját csak rosszul fogta meg, ezért meghalt.

Megkerestük a Fővárosi Főügyészséget, hogy megtudjuk milyen kényszerintézkedést indítványoztak a gyanúsítottal szemben, az alábbi választ kaptuk Rab Ferenc, helyettes szóvivőtől:

A Fővárosi Főügyészség letartóztatást indítványozott a halált okozó testi sértéssel gyanúsított férfival szemben szökés, elrejtőzés veszélye miatt. Az ügyben eljáró nyomozási bíró egyetértett az ügyészség indítványával és elrendelte a férfi letartóztatását

– mondta a szóvivő.


Source: 24 teszt