Rövid, de kellemes nyomozás várt ránk a norvég fjordok közt

Abban talán egyetérthetünk, hogy játékfronton a május főleg vérben és pszichopatákban gazdag hónap volt, így kimondottan szívderítő, hogy ezek után végre lehetőségünk adódott elmerülni egy jóval nyugodtabb környezetben, még úgy is, hogy a Red Thread Games fejlesztőcsapat csak egy rövidebb utazásra is invitált bennünket a Draugen címet viselő alkotásukban.

Az elveszett paradicsom

1923-at írunk, hősünk Edward Charles Harden (Nicholas Boulton), aki gyámleánya, Lissie (Skye Bennett) társaságában a massachusettsi Hannoverből egy elszigetelt norvég halászfaluba, Graavikba tart, hogy megtalálják Edward eltűnt húgát, Bettyt. A faluba érvén hamar nyilvánvalóvá válik, hogy nem csak a hugica, hanem a teljes lakosság eltűnt. Semmi jele erőszaknak vagy küzdelemnek, egyszerűen mindenkit elnyelt a föld. Ahogy haladunk házról-házra, a fejlesztők úgy adagolnak számunkra egyre több információmorzsát, amik hőseink dialógusaival kiegészítve fognak választ adni arra, hogy voltaképpen mi is történt a helyiekkel, valamint Bettyvel.

Az eltűntek után kutakodó páros merőben eltérő személyiségek:

Edward tanultabb, érettebb, ám sokkal visszahúzódóbb – Graavikban történő kiruccanása előtt, még az államokat se hagyta el -, míg társa Lessie egy sokkal fiatalabb, szabadabb, és humorosabb, ami a világhoz való hozzáállásából látványosan kitűnik, így nem egyszer próbálja meg kimozdítani Edwardot a komfortzónájából – kezdve a folyamatos „Teddy mackó” becézgetéssel. Kettejük kapcsolata a történet előrehaladtával fokozatosan bontakozik ki, és a kezdetben szórakoztató párbeszédek szép lassan egyre sötétebbé és szívbemarkolóbbá válnak, ügyesen megágyazva a csavaros finálénak.

Játékmenetét tekintve a Draugen a belsőnézetes „sétaszimulátorok” kategóriáját erősíti, így a játékidő főleg iratok olvasásával, illetve tárgyak, és egyéb dedikált történeti elemek megtapogatásával telik. Emellett a kilométerhiányunkat fogjuk kielégíteni, valamint társunkkal, Lessievel fogunk beszélgetni, ami – az erős atmoszférát teremtő látvány mellett – egyértelműen a program legerősebb részét képzi. A szereplők közti interakció hol magától, hol nyomkeresés közben történik meg, ilyenkor többször is lehetőséget kapunk két, vagy akár három opcionális válaszadásra, ám ezek csak az adott beszélgetést változtatják meg, a történetre folyására, valamint a befejezésre semmilyen hatással nincsenek.

A látvány bűvöletében

A Draugen vizuális szempontból káprázatos, hála az Unreal Engine 4-nek. Látszik, hogy a készítők körültekintően próbálták visszaadni egy 1920-as halászfalu látványvilágát, és a megvalósítás során néhol már a fotórealisztikusság határát is sikerült súrolni. Bár a történet folyamán nem hagyjuk el Graavikot, ám az ott töltött idő során a falu nemcsak a vidám, napsütötte oldalát mutatja meg, hanem olykor horrorba illő atmoszférát kapunk, így ha fizikailag nem is, de hangulatában kellően változatos marad a program.

A pazar összképbe csak az arcanimációk rondítanak bele. Lissie arcán rengeteg apróbb kis gesztus (grimasz, szemöldök ráncolás, stb.) érhető tetten, amik sokszor nincsenek szinkronban a lány üres tekintetével és szájmozgásával. Hatalmas szerencse, hogy a kiváló szinkron, és a norvég folklór ihlette fülbemászó zenék gyorsan feledtetik az ilyesfajta hibákat.

A bánat őrületében

A Draugen nem egy forradalmi játék, hanem egy szépen megírt interaktív történet, ami nem kívánja minden mozzanatát a szánkba rágni, viszont nem is hagy válaszok nélküli ürességet a befejezéssel. Ezt nagyszerűen egészítik a remek, és jól előadott párbeszédek, a pazar látvány pedig kellően magával ragadó ahhoz, hogy a mindössze három órás játékidő se hagyjon keserű szájízt, és bátran merjem ajánlani ezt a rejtély, amiben tényleg érdemes elveszni.

Láving Dániel

A Draugen május 29-én jelent meg PC-re, kizárólag digitális verzióban, ami a Steam, illetve a GoG áruházakban vásárolható meg húsz euróért.

Source: 24 teszt