Schwarzenegger elárulta, miben hazudott kormányzóként

James Corden visszatérő szegmensében, a Spill Your Guts or Fill Your Guts-ban, amiben kínos kérdésekre kell őszintén felelni, vagy ha nem, undorító dolgokat kell enni, legutóbb Arnold Schwarzenegger szerepelt, a Terminátort pedig elég nehéz volt megfogni. Amikor azt kérdezte tőle Corden, hogy mit hazudott kormányzóként, elmesélt egy sztorit, hogy valahányszor megvétózott egy törvénytervezetet, utána írnia kellett egy indoklást. Egy tervezetet pedig annyira ellenzett, hogy úgy döntött, az indoklást úgy írja meg, hogy az első sorok kezdőbetűje kiadja azt, hogy fuck you. Amikor viszont ezt észrevette a sajtó és megkérdezték, hogy szándékos volt-e, úgy tett, mintha nem tudná, miről beszélnek.

Donald Trumppal se lehetett megfogni, elmondta, hogy privátban mindig kedves volt vele, csak Twitteren kutyázta eddig. Végül aztán azzal sikerült evésre bírni, amikor rangsorolnia kellett volna Sylvester Stallonét, Jason Stathamet, meg Mickey Rourke-ot, hogy melyikük mennyire jó színész, ott bedobta a törülközőt, és inkább evett egy kis pulykaherét. Ezzel szemben Corden skorpiót és gilisztát is evett, csak ne kelljen válaszolnia a kínos kérdésekre.

Kiemelt kép: YouTube


Source: 24 teszt