Sikerült meghatározni a Mars belső szerkezetét

Először sikerült meghatározni a Mars belső szerkezetét, a NASA űrszondája, az InSight által észlelt marsrengések segítették a tudósokat abban, hogy megfejtsék a vörös bolygó anatómiáját, megbecsüljék a folyékony fémből álló magjának méretét, kérge vastagságát és köpenye természetét – írja az MTI.

A Science című tudományos folyóiratban bemutatott felfedezések szolgáltak néhány meglepetéssel, például megerősítették, hogy a Mars közepe olvadt.

Az InSight marsjárója 2018-ban érkezett a bolygóra, hogy tanulmányozza a Mars belsejét. Több mint 700 marsrengést észlelt, legtöbbjük viszonylag gyenge volt.

A rengések által generált hullámok váltakozó sebességűek és formájúak attól függően, hogy milyen anyagokon haladnak át a bolygó belsejében.

Az InSight szeizmométere által mintegy három tucatnyi marsrengésről gyűjtött adatmennyiség lehetővé tette a bolygó belsejének tanulmányozását.

SEBASTIAN KAULITZKI/SCIENCE PHOTO LIBRARY / Getty Images

„A felfedezések legnagyobb jelentősége, hogy első alkalommal végezhettünk valódi méréseket a Mars alapvető építőelemeinek dimenzióira, méreteire vonatkozóan. Eddig csak összehasonlításaink voltak a Földhöz, elméleti kalkulációk és közvetett következtetések más megfigyelésekből – mondta Bruce Banerdt, a Jet Propulsion Laboratory, a NASA bolygókutató intézete vezető munkatársa.

A Mars magja, a legbelső geológiai rétege a mérések szerint a korábban véltnél nagyobb, nagyjából 3660 kilométer átmérőjű. Ebből kiindulva a többnyire vasból és nikkelből álló mag kevésbé sűrű és meglepően nagy arányban tartalmaz olyan könnyebb elemeket, mint a kén, az oxigén, a szén és a hidrogén.

A Mars kérge, a legkülső rétege geológiailag nagyban különbözik a Földétől. Bolygónk kérge hatalmas lemezekre szabdalt, amelyek a köpenyen, a sziklás belső rétegen mozognak – ez a folyamat a lemeztektonika.

„Mivel ilyen aktív lemeztektonika nem létezik a Marson, semmiben sem hasonlítanak. Ez azt is jelenti, hogy a Mars kérge nagyon öreg” – mondta Brigitte Knapmeyer-Endrun szeizmológus, a Kölni Egyetem munkatársa, a Mars belső szerkezetéről közzétett három tanulmány egyikének vezető szerzője.

A kéreg globális átlagvastagsága 24-72 kilométer. Jelentős eltérések mutatkoznak az egyes területeken, a legvékonyabb régió, az Isidis becsapódási medence és a Tharsis vulkán területe között nagyjából 100 kilométeres az eltérés.

A Mars köpenye nagyjából 1560 kilométerre húzódik a felszín alatt. Összetétele különbözik a Földétől, ami arra utal, hogy a két bolygó különböző anyagokból formálódott, amikor 4,5 milliárd éve létrejöttek.

A Mars a Naptól számított negyedik bolygó, átmérője 6791 kilométer, míg a Földé 12 755 kilométer. Banerdt szerint az új ismeretek alapján a kutatók tesztelhetik a bolygók formálódásáról kialakult elméleteket.

The post Sikerült meghatározni a Mars belső szerkezetét first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt