Soproni Tamás és még öt másik momentumos is visszalépett

Reggel Soproni Tamás, a Momentum alelnöke már bejelentette, hogy öt helyen tervez visszalépni ma a Momentum. Most viszont kiderült, hogy az egyoldalú visszalépésekből végül hat lett,

mert Soproni visszalépett a saját választókörzetében is. 

Ez egyébként még számíthat is, mert ebben a körzetben a Momentum és az LMP közös indulása a Fidesz szinte biztos győzelmét hozta volna, de így az átszavazatokkal még van valami esélye nyerni a DK-s Oláh Lajosnak.

A teljes lista, amelyet a Momentum élő videóban jelentett be, így néz ki:

  • Hollai Gábor – Vajda Zoltán (Együtt) javára
  • Jakab Tamás – Kiss Attila (Jobbik) javára
  • Pintér András Gábor – Ráczné Földi Judit (DK) javára
  • Soproni Tamás – Oláh Lajos (DK) javára
  • Szemző Áron – Szél Bernadett (LMP) javára
  • Tóth Zoltán – Mirkóczki Ádám (Jobbik) javára

Nemrég Fekete-Győr András is visszalépett a Belvárosban, ahol korábban teljes patthelyzet volt a baloldali jelöltek között. Ezután viszont V. Naszályi márta is bejelentette, hogy a Párbeszéd jelöltjeként szintén visszalép, és végül csak Csárdi Antal, az LMP jelöltje maradt versenyben a Fideszes és a Jobbikos jelöltekkel szemben.


Source: 24 teszt