Survivor: Zsolt alig tudott könnyek nélkül beszélni arról, hogy hátba szúrták társai

A Survivor múlt pénteki adásában Brindzik Zsolt esett ki a játékból, miután Gáspár Evelin úgy döntött, összefog Sabirával és Zsófival, mert úgy gondolkodott, ha ennyivel több férfi játékos marad a műsorban, nőként semmi esélye nem lesz győzedelmeskedni a játék végén.

Kapcsolódó
Survivor: Zsolt esett ki, miután Gáspár Evelin összefogott női játékosokkal

Úgy gondolták, férfiak ellen kevesebb az esélyük.

Zsolt a Fókusznak adott interjút kiesése kapcsán,

Most jött volna el az én időm, mikor egyéni játékot játszunk. Elég szarul esett, az meg főként, hogy már az első kártyán megláttam a nevem. Ott tudtam, hogy elárultak. Én mindig őszinte voltam, sosem árultam el senkit, rosszul esik, hogy akikben megbíztam, ezt tették. Nem érdekel, kik lehettek. Ha visszamennék, nem így állnék a játékhoz, nem ilyen őszintén. Bár úgy meg nem tudnám játszani.

A riportban többször könnyeivel küszködve nyilatkozott:

Felhívtam a páromat, fél órát beszéltünk sírva, zokogva – na, csak rám jött a meghatódás. Valahol éreztem, hogy ez lesz. De azt éreztem, vagyok olyan kapcsolatban velük, hogy nem fognak hátba szúrni. Nagyon csalódott vagyok. Ennél gusztustalanabb nincs.