Szájeren Józsefen kívül még két diplomáciai mentességet élvező személy vett részt a brüsszeli orgián

Két másik diplomáciai mentességet élvező résztvevője is volt annak a brüsszeli szexbulinak, amelyről Szájer József – akkor még EP-képviselőként – elmenekült a kiérkező rendőrök elől – írta meg a Brussels Time. A lap két monogramot közölt:

  • az 1977-ben született D.O.-ét és
  • az 1987-ben született P. B.-t.

A szexbulinak helyet adó lakásban a rendőrök mindenkit igazoltattak, a két említett személy diplomáciai mentességre hivatkozott.

A cikk szerint az orgia minden résztvevőnek 250 eurós bírságot szabtak ki, mivel megsértette a koronavírus megfékezése érdekében hozott intézkedéseket. A rendőrség kábítószert is talált a helyszínen.

Az eljárás folyamatban van – mondta az ügyész -, mivel a büntetőeljárást csak azután lehet megkezdeni, hogy az illetékes hatóságok felfüggesztik az érintett személyek diplomáciai vagy parlamenti mentelmi jogát.

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, belga lapértesülések alapján kiderült, hogy a Fidesz EP-képviselője, Szájer József azért mondott le váratlanul vasárnap, mert péntek este rendőrségi rajtaütés során elkapták, miközben az ereszcsatornán mászva menekült egy, a kijárási korlátozást megszegve rendezett 25 fős brüsszeli szexbuliról. Szájer táskájában exstasy-tablettákat is találtak, ő azt állítja, nem tudja, hogyan kerültek oda, de a bulin való részvételét elismerte. Az orgia rendezője szerint Szájert nem hívták meg az összejövetelre.


Source: 24 teszt