Százhetvennyolc milliárd forintnyi azonnal segítség kell Afganisztánnak

Hétfőn tart konferenciát Genfben az ENSZ, ahol a nemzetközi közösséghez fordulnak az ország számára életmentő segítség összegyűjtése érdekében. A világszervezet több mint 600 millió dollár (közel 178 milliárd forint) értékű segélyt gyűjtene Afganisztán számára, azt hangsúlyozva, hogy az ország súlyos humanitárius válság előtt áll.

Az afgánoknak sürgősen szükségük van élelmiszerekre, gyógyszerekre, egészségügyi szolgáltatásokra, biztonságos vízellátásra és higiéniai szolgáltatásokra

– idézi az ENSZ közleményét a BBC, hozzátéve, hogy a 600 millió dolláros célösszeg csak a létfontosságú segítségre elegendő. Mint írják, az országnak a rendkívül súlyos és elhúzódó konfliktusok mellett szembe kell néznie az aszály és a koronavírus-járvány kockázataival és élelmiszerhiánnyal is. A jelenlegi körülmények között az Afganisztánban élőknek nagyjából fele szorul azonnali segítségre, legújabb fejlemények pedig csak fokozták a lakosság sebezhetőségét. A gazdaság a készpénzhiány miatt gyakorlatilag leállt, a nők és lányok jogfosztása pedig egyre súlyosbodó aggodalmakat vet fel – sorolták a problémákat.

A gyors cselekvés és a nemzetközi közösség támogatása létfontosságú

– közölte az ENSZ, felkérve egyúttal a tálibokat, hogy biztosítsák a segélyezők akadálytalana munkáját.

Az idén – még a tálibok augusztusi hatalomátvétele előtt – több mint félmillió ember volt kénytelen elhagyni otthonát a pusztító harcok miatt.

Ez azt jelenti, hogy becslések szerint jelenleg az országon belül mintegy 3,5 millió ember tartózkodik a lakóhelyétől távol.

A hétfői konferencián részt vesznek az ENSZ vezető tisztségviselői, valamint segélyszervezetek, köztük a Vöröskereszt és különböző nemzetközi kormányok is. Az összegyűjteni kívánt pénz körülbelül egyharmadát az ENSZ Élelmezési Világprogramja (WFP) használná fel. Ők korábban azt közölték, sok afgán nem rendelkezik elegendő készpénzzel, hogy élelemhez jusson.

Versenyt futunk az idővel, hogy képesek legyünk életmentő segítséget nyújtani

– fogalmazott Anthea Webb, a WFP regionális igazgatóhelyettese a Reuters hírügynökségnek.

Filippo Grandi, az ENSZ menekültügyi főbiztosa eközben a Twitteren közölte, hogy hétfőn megérkezett Kabulba, ahol fölméri az ország akut humanitárius szükségleteit és tájékozódik a 3,5 millió kitelepített afgán helyzetéről.

The post Százhetvennyolc milliárd forintnyi azonnal segítség kell Afganisztánnak first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt