Szél Bernadett: „Szolidarítson a teljes parlament!”

A parlamenti képviselők bére újra jelentősen nő, miközben a magyarok életkörülményei a koronavírus miatt egyre nehezebbek. Facebook-oldalán Szél Bernadett ezért azt írta, Hadházy Ákossal és Szabó Szabolccsal újra kezdeményezik, hogy a pénz egy részét utalják a járványügyi alapba.

Szolidarítson a teljes parlament!

 

A független képviselő emlékeztetett rá, tavaly, az első hullám idején próbálkoztak már ezzel, de továbbra sem adják fel. Újra javasolják, hogy a képviselői fizetések alapilletmény feletti része kivétel nélkül, a törvény erejénél fogva kerüljön a Járvány Elleni Védekezési  Alapba, abból az egészségügyi és szociális dolgozók fizetését egészítsék ki. Szél Bernadett jelezte: mindenki támogatására számítanak, párthovatartozás nélkül.

Kapcsolódó
Még drágábbak lesznek a magyar képviselők

Válság, bérharc nem érinti őket. Tiszteletünk díja automatikusan emelkedik. A legjobban Kövér László jár.

Szél Bernadett jelezte, hogy jelenleg az alap nem terjed ki a szociális dolgozókra, pedig nekik is kijárna a figyelem és a pluszjövefelem, emellett minden korábbi követelésüket fenntartják, a Mészáros-adóval az élen.

Kapcsolódó
„Mészáros-adót” vetnének ki a koronavírus miatt a NER-közeli cégekre

A független képviselők szerint azoknak is kellene fizetniük, akik milliárdos közbeszerzéseket nyernek el.  

The post Szél Bernadett: „Szolidarítson a teljes parlament!” first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt