SZFE: Az erőfeszítések ellenére nem sikerült felvenni a kapcsolatot Cserhalmi Györggyel

Erőfeszítéseik ellenére nem tudták felvenni a kapcsolatot Cserhalmi Györggyel, hogy átadják neki színművészetis aranydiplomáját – nyilatkozta a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) a Magyar Nemzetnek. A lap azt követően kérte az intézmény álláspontját, hogy Cserhalmi állítása szerint nem hívta meg őt az SZFE a múlt heti diplomaosztóra, ahol az egyetemi oklevélszerzésének ötvenedik évfordulóján kapta volna meg az aranydiplomát.

Az intézmény szerint a szeptember 23-i díjátadó előtt megpróbálták felvenni a kapcsolatot mindenkivel, aki számára tavaly vagy idén volt esedékes a diploma átadása, ám Cserhalmit nem érték el.

Az idei és tavalyi év díszdiplomásai összesen 137-en voltak, közülük Verebes Istvánnal vagy Kern Andrással például sikerült felvenni a kapcsolatot, azonban az erőfeszítések ellenére számos volt hallgatónkkal, többek között Cserhalmi Györggyel nem

– jelezte az SZFE vezetése.

Az intézmény korábban felhívást tett közzé, amelyben tudatta az illetékesekkel az ünnepély időpontját. Egyben leírták azt is, hogy ugyan mindent megtesznek az összes személy felkutatása érdekében, az adatbázisok fokozatos elavulása miatt nem mindenkihez jutottak el, ám azon vannak, hogy minden érintetthez eljussanak. Aki nem jutott el az rendezvényre, azok is megkaphatják az elismerést:

Minden felhívásra jelentkezőnek postázzuk a diplomát, aki valamilyen oknál fogva nem tudott – vagy nem is akart – eljönni a díszdiploma átadó ünnepségre.

Cserhalmi még múlt héten nyilatkozta, hogy nem kapott meghívást a múlt héten megtartott ünnepélyes diplomaátadóra. Később az ATV-nek azt nyilatkozta, ha meghívták volna, akkor sem megy el.

Kapcsolódó
Cserhalmi György nem kapta meg a színművészetis aranydiplomáját

A színész azt állítja, nem kapott meghívót az eseményre.

The post SZFE: Az erőfeszítések ellenére nem sikerült felvenni a kapcsolatot Cserhalmi Györggyel first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt