Szijjártó az orosz kapcsolatról: itt az ideje áttérni a kölcsönös tiszteleten alapuló nemzetközi együttműködésre

Magyarországnak érdeke a szoros, kölcsönös eredményekre fókuszáló együttműködés Oroszországgal, így vannak ezzel barátaink és szövetségeseink is, csak ők nem beszélnek erről nyíltan

– jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, miután orosz kollégáját fogadta Budapesten.

Szijjártó Péter az általa vezetett tárca közleménye szerint arról számolt be a Szergej Lavrovval közösen tartott sajtótájékoztatón, hogy a két ország együttműködésében a nem kifejezetten támogató nemzetközi környezet ellenére is tudnak felmutatni praktikus és pragmatikus eredményeket.

„Az elmúlt hónapok rendkívüli egészségügyi és gazdasági kihívásai, valamint a teljesen egyértelműen elhibázott geopolitikai döntések humanitárius és biztonsági következményei mind elég bizonyítékként és intő jelként szolgálnak arra, hogy mindenki belássa, itt lenne az ideje áttérni a kölcsönös tiszteleten alapuló, civilizált nemzetközi együttműködés korszakára” – fogalmazott a külügyminiszter, hozzátéve, egyértelmű történelmi tapasztalat, hogy Magyarország számára mindig sokkal jobb, ha konfliktus helyett kulturált együttműködés van Kelet és Nyugat között.

Szijjártó Péter megemlítette, hogy az elmúlt időszakban az ország sokat nyert a jó magyar-orosz együttműködésen, ezek közül kiemelte

  • a koronavírus elleni vakcinák terén folytatott együttműködést,
  • a kölcsönös beruházásokat,
  • a közlekedési ipart, azon belül is a vasúti kocsik gyártását,
  • az energiabiztonságot,
  • valamint a légiközlekedést, hangsúlyozva, hogy a WizzAir bázist hoz létre Szentpéterváron, a Budapest és Moszkva közötti járatok számát a jelenlegi heti négyről hétre emelik, továbbá közvetlen összeköttetést teremtenek a magyar főváros és Jekatyerinburg között.

The post Szijjártó az orosz kapcsolatról: itt az ideje áttérni a kölcsönös tiszteleten alapuló nemzetközi együttműködésre first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt