Tévés kollégáit vette maga mellé Ukrajna új elnöke

A BBC arról ír, hogy több volt tévés kollégáját vette maga mellé az elnöki hivatalba Volodimir Zelenszkij, aki humoristából lett Ukrajna államfője. Mint arról korábban írtunk, Zelenszkij politikai előélete kimerül abban, hogy A nép szolgája című sorozatban Ukrajna elnökét alakította.

Az elnöki hivatal helyettes vezetője az a Szerhij Trofimov lett, aki Zelenszkij produkciós cégénél, a Kvartal 95 stúdiónál producerként dolgozott. Főtanácsadója Szerhij Sefirm lett, akivel együtt alapították a stúdiót. Egy másik producer és egy forgatókönyvíró is kapott tisztségeket.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat, az SZBU helyettes vezetőjévé Zelenszkij a Kvartal 95 igazgatóját, Ivan Bakanovot nevezte ki. Az elnöki hivatal vezetőjévé viszont nem szórakoztatóipari szakembert, hanem ügyvédet választott: Andrij Bohdan Zelenszkij elnökválasztási kampányában vett részt, korábban pedig az egyik leggazdagabb ukránnak, Ihor Kolomojszkijnak dolgozott.

Bohdan a kinevezése utáni első interjúk egyikében elmondta: az elnöki hivatal bárminemű Oroszországgal való békemegállapodást parlamenti szavazásra és népszavazásra bocsátana. Maga Zelenszkij a beiktatásán kijelentette: első dolga lesz, hogy tűzszünetet érjen el Kelet-Ukrajnában. „Nem mi kezdtük ezt a háborút, de rajtunk a sor, hogy véget vessünk neki” – mondta. (Fotó: Europress – Vladimir Shtanko / Anadolu Agency)


Source: 24 teszt