Tina Turner tudja, hogyan kell méltón búcsút venni a karrierjétől

Tina Turner életének történetét korábban már többször részletesen elmesélte, nyolcvanévesen azonban úgy döntött, ideje, hogy átfogó képet adjon az elmúlt nyolc évtizedről. Azoknak, akik képben vannak Turner életével, sok új információval nem szolgál a dokumentumfilm, egy dolog miatt azonban nekik is izgalmas lehet:

ez az első alkalom, hogy saját szavaival, kamera előtt meséli el életének legtragikusabb részleteit.

A többi közt azt, hogy tizenhat éven át bántalmazó házasságban élt férje, Ike Turner mellett, akinek egyébként nemcsak a karrierjét, de a művésznevét is köszönheti – az énekesnő ugyanis Anna Mae Bullock néven született 1939-ben.

A filmből kiderül az is, Turner teljesen máshogy élte meg az életét, mint ahogyan azt a média ábrázolta. Rajongói szemében kis túlzással csodával határos erejű bíró példaképnek és inspirációnak számított, hiszen sikerült kimenekülnie házasságából, és a harmincas évei végén újult erővel elindítania a karrierjét. Megtudjuk, valójában sosem volt célja belebújni ebbe a szerepkörbe, sőt kifejezetten utálta, főleg, mert nem szívesen elevenítette fel az életének legsötétebb szakaszához kapcsolódó emlékeket, miközben állandóan erről kérdezték az interjúkban.

A kezdetek

Turner tizenhét volt, amikor először látott zenekart élőben játszani hangszerekkel, háttértáncosokkal. Ike Turner bandájáról van szó, aki akkor a legmenőbb volt a környéken. A férfi akkor már valamelyest ismert énekes volt, mivel a korábbi, Rocket 88 című (1951-ben született) dalával egyesek a rock and roll „feltalálójaként” tartják számon.

Az énekesnőnek annyira megtetszett Turner színpadi jelenléte, és ahogy a gitárján játszott, hogy a fellépése közben szinte transzba esett. Odament hozzá és megkérte, hadd énekeljen, de az elhessegette azzal, hogy majd keresi, mert nem gondolta, hogy jó hangja van. A nő nem adta fel: amikor a banda szünetet tartott, megragadta a mikrofont és énekelni kezdett – Ike Turner pedig úgy ledöbbent, hogy gondolkodás nélkül bevette a bandába. Onnantól minden hétvégén együtt énekeltek, fellépésekre jártak, miközben Turner ruhákat is vett az énekesnőnek.

Egyáltalán nem gondoltam arra, hogy St. Louisba költözöm, énekelni kezdek és sztár leszek. Fiatal voltam, naiv, csak egy vidéki lány. Útközben minden lehetőséget megkaptam

– mondja Tina Turner, aki 1976-ig Ike Turner mellett volt. Hivatalosan csak 1978-ban váltak el.

Az eleinte családias, szeretetteljes kapcsolat később egy testi és lelki bántalmazó pokollá vált az énekesnő számára. Először „csak” egy-egy pofon csattant el, később még terhesen is fizikailag és szexuálisan is bántalmazta őt a férje. Sokszor közvetlenül a verések után kényszerítette, hogy álljon színpadra, és rendszeresen őt hibáztatta, amiért verést kapott. Az interjúban Turner elmondja, hogy a házassági fogadalom akkoriban szentírás volt, ezért meg se fordulhatott a fejében a válás gondolata. Tina Turner akkor a húszas évei elején járt.

David Redfern / Redferns / Getty Images Ike és Tina Turner

Kötelességemnek éreztem mellette maradni, de rettegtem tőle. Egyszerűen ez volt a helyzet. Hűséges voltam Ike-hoz, nem akartam megbántani. Sokszor a verések után sajnáltam őt. De hát miért? Én ülök itt sebesen, megtépve, és még én érzem rosszul magam miatta? Hogy is hívják azt, amikor az ember agyát átmossák? Mert talán ez volt a helyzet velem is. Féltem tőle, de egyben féltettem is. Tudtam, hogy ha lelépek, nem marad senki a bandájában, aki énekel. A félelem és a bűntudat egyvelege kavargott bennem folyamatosan. Ez a két legrosszabb érzés, amit egy fiatal nő csak érezhet

– halljuk Tina Turner hangját egy archív interjú felvételén, amit a People magazinnak adott 1981-ben. Ekkor már öt éve, hogy otthagyta Ike Turnert és bandáját, és szólókarrierjének beindításán dolgozott.

Csípőből

Ike Turner amellett, hogy felfedezett egy tehetséget, arra is rájött, ha kellően manipulatív, akkor mindezt a saját javára is fordíthatja, és hasznot húzhat felesége hangjából és színpadi jelenlétből. Ezt meg is tette, hiszen annak ellenére, hogy Tina Turner számos alkalommal jelezte, hogy szeretne stílust váltani, mást csinálni, folyamatosan elnyomta őt. Férje igyekezett minél több pénzt kicsikarni belőle, amit saját maga sikerének tudott be. A filmben közben látjuk, ahogy Turner mosolyogva meséli, ő soha nem járt sem énektanárhoz, sem zenetanárhoz, érzésből, csípőből nyomja mindezt.

Emlékszem, amikor láttam őt fellépni, azt gondoltam, hogy bármi is ez, amit csinál, akarok belőle. Megvan benne minden – mint amikor egy templomi misén meghatódsz, és magadban érzed az energiáját

– mondja Oprah Winfrey, Turner barátnője, a világhírű műsorvezető-producer és üzletasszony.

Az ekkor már producerként és menedzserként is tevékenykedő Ike Turner tudta, hogy felesége nélkül a bandája nem lesz sikeres. Az embereknek rájöttek, sokkal több rejlik Tina Turnerben, mint a rock and roll dalok, amelyek ugyanazon sémára épülnek. Megtudjuk azt is, hogy Ike Turner a nevét úgy adta neki, hogy arról elfelejtette megkérdezni, csak egyik nap szólt neki, hogy mostantól Ike és Tina Turner néven fognak koncertezni.

Amint felesége ellenkezett akár a legapróbb dologban is, éreztetni kezdte, hogy mik az erőviszonyok közöttük, ami általában verésbe torkollott. A többi bandatag tudott a bántalmazásról, és sokszor ők is rettegtek a fellépések előtt Ike kiakadásai és egyéb alakításai miatt: férfi gyakran nem közölte a többiekkel a dalok sorrendjét, azoknak egy dúdolásból kellett kitalálniuk, mit szeretne játszani.

1966-ban aztán megjelent Tina Turner saját, River Deep – Mountain High című albuma, amit az akkori egyik legnépszerűbb zenei producer, az idén januárban elhunyt Phil Spector keze alatt készítettek el, a férjét pedig teljesen kizárták a munkálatokból. Az album után az énekesnő egyre népszerűbbé lett, és egyértelművé vált, hogy tehetsége jóval többet bír el, mint a rock and roll és Ike zeneileg nyújtani tudott számára.

Turner életében 1976 fordulópontot jelentett, amikor egy fellépésükre érkezve, miután a férje megverte a kocsiban, megszökött a hotelszobából pénz és minden egyéb nélkül. Átrohant az autópályán, beszaladt egy panzióba, ahol a tulajdonos megengedte, hogy utólag rendezze a számlát. Soha többé nem ment vissza a férjéhez. Beadta a válókeresetet, amit két évvel később zártak le. A bíróságon a válási procedúra lebonyolításakor nem kért a vagyonból, nem akarta megtartani a házat sem, és gyakorlatilag mindenről lemondott, egy dolgot kivéve:

a nevét követelte, amit Ike Turnertől kapott.

Bruce Glikas / FilmMagic / Getty Images

A szakításuk után, 1977-ben Turner a nulláról kezdte újra az életét, nem volt pénze, nem volt saját otthona, semmije. Állandóan dolgozott, minden fellépést elvállalt, legtöbbször Las Vegas-i bárokban énekelt. Egy alkalommal elhívott oda egy producert, aki eleinte aranyosnak tartotta, hogy szórakoztatja az embereket vacsora közben, majd az este második fellépésekor már magával ragadta, ahogy látta Turnert a színpadon. Azonnal szerződtette és elkezdte felépíteni a zenei karrierjét. A nyolcvanas évek elején Turner teljesen egyedül új külsőt varázsolt magának. Beújított a mini, csillogó Bob Mackie tervezte ruhákkal – Cher legjobb fellépőruháit is ő alkotta meg –, valamint a hatalmas parókáit is ekkor kezdte viselni. Már elérte a negyvenet, ami nyilván hátránynak számított, hiszen a befutott popelőadók mind fiatal lányok voltak.

Közben az emberek nem igazán tudták követni a karrierjét, nem értették, hol van Ike Turner, és mi történt kettejük között, kíváncsiak voltak a magánéletére. Emiatt vállalta a People-interjút, amiben a világ elé tárta mindazt, ami a házassága alatt történt vele. Azt gondolta, hogy ha egy interjúból, tőle hallják az emberek a történetét, többet nem kell beszélnie az esetről. De ennek a szöges ellentéte történt.

Senki sem beszélt akkoriban a családon belüli erőszakról, szexuális és testi erőszakról, az erőszakról magáról. A mi generációnk törte meg a csendet ezzel a témával kapcsolatban

– mondja Oprah Winfrey.

A rádiók rádiók zeneileg kategorikusan működtek: volt pop, disco és R&B, viszont a rock eléggé kiment a divatból. Producere noszogatására Turner úgy döntött, kipróbál egy másik hangzást, ezért felénekelte a már korábban megírt What’s Love Got to Do with It című dalt, amit eleinte ki nem állhatott. A szám 1984-ben jelent meg,

és Tina Turner ekkor vált világsztárrá.

Innentől fogva teltházas arénákban játszott, milliókat keresett, és folyamatos fellépései, megjelenései voltak. Ettől függetlenül továbbra is Ike Turnerről és a kapcsolatukról kérdezgették minden egyes interjúban. Sokáig depresszióval küzdött, mert úgy érezte, bármit csinál, örökké kísérteni fogja a múltja. Pedig sokáig azon dolgozott, hogy feldolgozza és elfelejtse a traumáit, de mindez lehetetlen volt úgy, hogy folyamatosan fel kellett elevenítenie a történteket, ráadásul kamerák előtt.

Menedzsere javaslatára ekkor jött az ötlet, hogy írjanak egy könyvet, amiben részletesen mesél a házasságáról és Ike Turnerrel való életéről, valamint a gyerekkoráról. Az Én, Tina –  Életem regénye nevű könyv 1986-ban jelent meg, és azonnal elkapkodták, 1993-ban pedig filmet is készítettek az alapján Angela Bassett főszereplésével, akit Oscar-díjra jelöltek a játéka miatt. A New York Times toplistáira is felkerült a könyv.

Paul Natkin/Getty Images

Az embereket megérintette Turner története, a dokumentumfilmben megmutatnak egy szobányi dobozt, ötvenezer levéllel, amit rajongók küldtek csak a könyvvel kapcsolatban, és amiben elmesélték saját élményeiket. Példaképpé vált, ami valójában sosem szeretett volna lenni, ugyanis újra és újra a traumáiról kellett beszélnie, a könyv és a film megjelenése után is. Már nem tudta kontrollálni a történetét, az emberek sajátjukként tekintettek rá.

Nem láttam a filmet, mert nem szeretek a múlton rágódni, sem azon, ahogy éltem az életem. A könyv, amit írtam és ami a film alapja volt, azért készült, hogy ne kelljen többet erről a témáról beszélnem. Nem élvezem, hogy ezt kapcsolják össze velem először, hogy ez állandó beszédtéma. Azért meséltem róla nyilvánosan, hogy többször ne kelljen, ez az állandó emlékeztető pedig nem tesz jót. Nem vagyok boldog miatta. Szóval, azt akarjátok, hogy üljek le és nézzek végig egy erőszakos, brutális filmet, ami rólam szól?

– mondta a Velencei Filmfesztiválon, a What’s Love Got to Do With It bemutatóján.

Milyen érzés, hogy mindig voltak más nők a képben? Mi volt a legborzasztóbb pillanata a házasságotoknak? Szerinted miért vonzzák a rosszfiúk a nőket? Van-e olyan mélypont, amit szeretnél örökké elfelejteni? Folyamatosan ilyen és ezekhez hasonló kérdések árasztották el, pedig rengetegszer nyilatkozta, hogy nem szeretne erről a témáról beszélni.

Dave Hogan/Hulton Archive/Getty Images

A dokumentumfilm talán legszomorúbb pontja, amikor Tina a végéhez közeledve a családjáról beszél, legfőképpen az anyjáról. Elmeséli, hogy egyik nap egyszer csak nem jött haza, majd utána évekig nem látta. Az apja annyira kikészült emiatt, hogy ő is lelépett otthonról. Turner úgy érzi, egész életében nem kapott senkitől sem szeretet, és fogalma sincs, hogy ez miért van. Sokáig magában kereste a hibát, és nem értette, miért csak rossz dolgok történnek vele, amikor ő csak ad másoknak. Később, miután híres lett, vásárolt az anyjának egy hatalmas házat, és gondját viselte, de az akkor sem mutatta semmi jelét, hogy elismeri vagy esetleg büszke rá. Turner szerint az anyja nem hitte el soha, hogy ő egyedül képes volt karriert építeni magának, és nem csak egy férfi segítségével tudott érvényesülni. Ez annyira bántja, hogy mondat közben el is csuklik a hangja. A szerelmi életét is hasonlóan véleményezi: rengeteg csalódáson volt túl, és nem értette, hogy miért nem szerette igazán egy férfi sem, miért nem látták meg benne a szépet és az értéket.

Turner a filmet amolyan búcsúként, az utolsó dobásaként szánja a rajongóinak. Megmutatja jelenlegi férjét, Erwin Bachot, akivel a nyolcvanas évek óta boldogan élik életüket svájci otthonukban.

Azt mondta, hogy Amerikába utazik, hogy elköszönjön a rajongóitól, hogy végleg hátrahagyja mindezt. Szerintem ez a dokumentumfilm az. A lezárás, a befejezés

– mondja a film végén Bach.

The post Tina Turner tudja, hogyan kell méltón búcsút venni a karrierjétől first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt