Tíz év különbséggel szülte meg ikreit egy kínai nő

Rendkívül ritka szülést vezettek le a kínai Hupej város egyik szülészeti és gyerekkórházában – írja a LADBible. A beszámolókban csak Wang vezetéknéven említett 41 éves anya ugyanis tíz évvel első gyermeke, Lu Lu születése után adott életet fia ikertestvérének.

A nő mesterséges megtermékenyítéssel esett teherbe mindkét alkalommal, és a második szüléshez a tíz éve lefagyasztott embriókat használták. A születésekor 3,48 kilogrammos Tong Tong június 16-án, császármetszéssel jött világra.

Orvosi szemszögből nézve Lu Lu és Tong Tong ikertestvérek

magyarázta Zheng Jie, a kórház termékenységi központjának vezetője. A kórház közlése szerint a terhesség és a szülés simán zajlott le. A nő ugyanabban a kórházban, ugyanannál az szülészorvosnál szült, aki tíz éve is segített első gyermeke világra hozásában.

Öt évvel ezelőtt egy brit anyával történt hasonló. Az akkor 45 éves Sarah Swann olyan hármas ikreknek adott életet, akiknek egyik tagja jó három évvel korábban született, mint testvérei. A gyerekek biológiailag valóban hármas ikrek, hiszen mindannyian egy időben, egy termékenységi klinikán fogantak.

Három év különbséggel születtek a hármas ikrek

A 45 éves asszony mindhárom gyermeke egy időben fogant, de a legidősebb fiú három évvel megelőzte testvéreit.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó: Getty Images


Source: 24 teszt