Tizenegy év után bukott le a csongrádi gyilkos, még nem került elő a holttest

Kiderült, hogy miért lepték el a nyomozók és a helyszínelők a csongrádi Tisza-parti lejárót két nappal ezelőtt. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján azt közölte, hogy a nyomozók olyan információk birtokába jutottak, hogy megölhettek egy 2009 nyarán eltűnt férfit, aki azóta sem került elő.

A rendőrök kedden elfogtak egy 35 éves helyi férfit, aki a gyanú szerint megölte az alkalmi ismerősét, majd egy barátja segítségével elrejtette a holttestet és az elkövetés eszközeit. Úgy tudjuk, hogy azért volt lezárva az úgynevezett Györfös, mert az áldozat holttestét keresték a helyszínre érkező bűnügyesek. Értesüléseink szerint nem került elő holttest a kutatás során, így azt továbbra is keresik.

A csongrádi rendőrök emberölés megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki a 35 éves férfit, majd kezdeményezték a letartóztatását. A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szökés, elrejtőzés, valamit az eljárás meghiúsításának veszélye miatt már indítványozta is a férfi letartóztatását. Erre várhatóan még a mai nap sor is kerül.


Source: 24 teszt