Több ezer állatfajt fenyegetnek a változó erdőtüzek

A Melbourne-i Egyetem nemzetközi együttműködésben vizsgálta, milyen hatással vannak a változó erdő- és bozóttüzek a természetre. A Science tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint 4400 állat- és növényfaj van veszélyben, közülük 19 százalék madár, 16 százalék emlős, 17 százalék szitakötő, 19 százalék pedig hüvelyes növény – olvasható az EurekAlerten közzétett sajtóközleményben.

A fajokat leginkább a tűzesetek gyakoriságának és erősségének változása fenyegeti, és a veszélyeztetettek között van például az indonéziai orangután és az ausztrál ligeti sertefarkú madár.

Ausztráliában különösen nagy a baj: 2019 augusztusa és 2020 márciusa között csak a keleti partvidéken 12,6 millió hektárnyi terület égett le, ami elég komoly rekord.

Így pusztítja el a klímaváltozás az erdőinket

Így pusztítja el a klímaváltozás az erdőinket

Veszélyben vannak az európai erdők, mesterséges beavatkozásra van szükség, hogy túléljék a klímaváltozást.

Ahogy egy korábbi cikkünkben is írtuk, és ahogyan a mostani tanulmány is megállapítja: fontos különbséget tenni aközött, hogy olyan ökoszisztémáról beszélünk-e, amely az erdő- és bozóttüzek mellett alakult ki, és aközött, hogy olyannal van-e dolgunk, ami csak az elmúlt évtizedekben tapasztal ilyen pusztítást. Az első kategória esetében ugyanis a tűz természetes szabályozóként van jelen, semmi értelme megelőzni, mert vannak olyan fajok, amelyek rá hagyatkoznak a túlélésért. Ilyenkor csak az erdőtüzek kordában tartására van szükség.

Getty Images

Megelőzés akkor kell, ha olyan területen pusztít egyre többet erdőtűz, ahol egyébként nem lenne szabad a nagyobb szárazságok nélkül. Ilyenkor az emberi tevékenységhez közeli, száraz biomasszát kell felszámolni,

leggyakrabban ugyanis a mi hatásunkra keletkezik pusztító erdőtűz.

Az is fontos, hogy az olyan égékeny erdőket, mint amilyenek például a fenyőerdők, kevésbé tűzveszélyes növényfajokkal is benépesítsék. Ha továbbra is reagálunk csak az erdőtüzekre, és nem előzzük meg őket, egyre gyakoribbak lesznek a kezelhetetlen megatüzek, amelyek komoly pusztítást végeznek.

A nemzetközi kutatócsapat három fő okát találta a változó erdő- és bozóttüzeknek, és mindegyik az emberhez köthető: a klímaváltozás, az egyre terjedő földhasználat és a biotikus invázió, vagyis az invazív fajok megjelenése. A szakértők szerint minél hamarabb lépnünk kell a változások mérséklése érdekében.


Source: 24 teszt