Több ezer embert evakuálnak az ébredő tűzhányó miatt

A Fülöp-szigeteki hatóságok több ezer embert kezdtek el evakuálni kedden, miután erősödött a Taal vulkán aktivitása – írja a Reuters. A Manilától mintegy 70 kilométerre délre fekvő tűzhányóból 1 kilométer magas gázfeláramlás tört ki, az 5 fokozatú riasztási szintet 2-ről 3-ra emelték. A szeizmológiai és vulkanológiai hivatal szerint ez azt jelenti, hogy magma nyomult be a fő kráterbe, ami további kitörésekhez vezethet.

A Taal a világ egyik legkisebb aktív vulkánja, ez azonban nem jelenti azt, hogy veszélytelen.

A 311 méter magas tűzhányó 1911-es kitörésében több mint 1300 ember halt meg.

Tavaly januárban hatalmas, 15 kilométer magas gáz- és hamuoszlop tört fel a Taalból, akkor 100 ezer embernek kellett elhagynia a térséget, több repülőjáratot pedig töröltek. A szakértők szerint a mostani esemény veszélyesebb lehet, mint a 2020-as.

Hendra Su / EyeEm / Getty Images

A tűzhányó kráterében lévő víz felforrt a kitörés előtt, illetve után. A víz interakcióba lépett a magmával, és gáz jött létre, az ilyen jelenséget gőzkitörésnek vagy freatikus kitörésnek nevezik. A Taalt körülvevő tó partján található Agoncillo és Laurel városokat vulkáni cunami fenyegette. Az országos katasztrófavédelmi hivatal szerint a kitörés miatt földrengések várhatóak, Agoncillóból nagyjából 14 500 embert kell kimenekíteni.

The post Több ezer embert evakuálnak az ébredő tűzhányó miatt first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt