Több ezer külföldön dolgozó építőipari munkás jönne haza

Az építőiparban külföldön dolgozó magyarok közül több mint ötezren érdeklődtek az Éptőipari Hazahívó Program legutóbbi Münchenben rendezett eseménye iránt – közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) pénteken az MTI-vel.

A programot az ÉVOSZ a Müncheni Főkonzulátussal, valamint a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségével (MGYOSZ) közösen rendezte meg csütörtökön Münchenben, a rendezvény online is elérhető volt.

A közlemény szerint az ÉVOSZ által létrehozott program a külföldön dolgozó magyar szakmunkások, mérnökök és a magyar cégek közötti párbeszédet, kapcsolatépítést segíti elő.

A rendezvényre négy magyar nagyvállalat: a Duna Aszfalt Zrt., az Óbuda Group, a VIV Csoport és a ZÁÉV Zrt. konkrét ajánlatokkal készült, és a kereseti, valamint a szakmai fejlődés lehetőségeit is bemutatta az érdeklődőknek. A kormányzati támogatásokról, az adórendszer kedvezményeiről pedig Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára adott tájékoztatást.

A közleményben kiemelték: az ÉVOSZ piaci felmérései évek óta megerősítik, hogy a tervező és kivitelező vállalkozások üzleti tevékenységét leginkább a szakmunkás- és mérnökhiány akadályozza. A probléma megoldásának egyik lehetősége, hogy a külföldön munkát vállalt szakmunkások és mérnökök egy része hazajön, és itthon dolgozik az építőiparban. Ennek azonban előfeltétele, hogy az építésgazdasági helyzetről, a Magyarországon elérhető családi támogatásokról és kedvezményekről hiteles információkat, emellett konkrét munkavállalási lehetőségre ajánlatokat kapjanak az érdeklődők.

A rendezvényen elhangzott kérdésekből kiderült, hogy a legtöbben az anyagi feltételeket és a megbízható munkakörülményeket tekintik a hazai munkavállalás elsődleges kritériumának.

A közlemény idézte Koji Lászlót, az ÉVOSZ elnökét, aki hangsúlyozta: Magyarországon tartósan nagyon sok munka van és lesz az építőiparban, a sikeres cégek által kínált legális munkalehetőségekhez kapcsolódó bérek már most elérik a kinti kereset 65-70 százalékát. Ehhez jönnek még a kedvező munkavédelmi, munkaegészségügyi feltételek, a továbbképzés és karriertervezés, valamint a családokat érintő állami támogatások, aminek összességében hazahívó ereje lehet.

Az Építőipari Hazahívó Program a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) Az építőipari munkaerő-kapacitások extenzív növelésének lehetőségei című projekt 48,84 millió forintos keretéből valósult meg.

The post Több ezer külföldön dolgozó építőipari munkás jönne haza first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt