Több mint 10 millió ausztrál került karanténba a delta variáns miatt

Mostanra már több mint tízmillió ausztrált érint a koronavírus delta variánsa miatt elrendelt karantén, ahogy a 25 millió lakosú ország egyre több térségére terjednek ki a korlátozások, közölte kedden a The Australian című helyi lap.

A keleti parti Sydneyt és az északi Darwint követően a nyugat-ausztráliai Perth-ből, továbbá Brisbane-ből is jelentettek a vírusmutációval fertőzötteket. Kevés kivétellel ezekben a térségekben az emberek nem hagyhatják el lakóhelyüket.

Queensland állam turisták körében kedvelt régióiban is zárlatot rendeltek el, így Gold Coast, Townsville és Noosa városaiban. Mindemellett komoly utazási korlátozásokat rendeltek el Ausztrálián belül a hatóságok.

Ausztrália mostanáig sikeresen vette fel a harcot a járvány ellen a gyorsan elrendelt szigorú zárlatokkal. A járvány kitörése óta 30 500 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 910-en hunytak el a koronavírus okozta betegségben, írja az MTI.

Mindemellett az oltókampány lassan halad, az Our World in Data statisztikai portál szerint június 27-ig a lakosság mindössze 4,7 százalékát immunizálták teljesen. A 9News ausztrál televízió szerint Ausztrália ezzel a Gazdasági Fejlesztési és Együttműködési Szervezet tagországai között az utolsó.

Az oltási kampány felgyorsítására az ausztrál hatóságok az AstraZeneca oltóanyagát is elérhetővé tették a fiatalabb felnőttek számára, annak ellenére, hogy április óta legalább két helyi halálozást hoznak összefüggésbe a vakcina beadását követően rendkívül ritka esetekben előforduló vérrögképződéssel.

Az országban egyébként április elején jelentette be az ausztrál tiszti főorvos, hogy csak a 70 évesnél idősebbeket fogják beoltani a brit-svéd gyógyszergyártó cég koronavírus elleni vakcinájával és a Pfizer/BioNtech vakcináját részesítik majd előnyben a fiatalabbak számára.

The post Több mint 10 millió ausztrál került karanténba a delta variáns miatt first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt