Több mint 30 kilométert futott a maratonista egy árva kiskutyával a kezében

Nem mindennapi jelenetről számolt be a Ladbible, főszerepben egy lelkes futónővel és egy kutyával.

Nem kétséges, hogy a maratoni futás az egyik legembertpróbálóbb és legkegyetlenebb futószám. Fizikailag és lelkileg is kimerítő azt számolgatni, hány kilométer van még hátra a távból, miközben folyamatosan izzadunk, a végére pedig úgy érezzük, hogy a lábaink teljesen felmondják a szolgálatot.

Képzeljük el, milyen lehet, ha a közben nem csak magunkkal és a versenytársainkkal kell foglalkoznunk, hanem egy aprósággal is. A 43 éves Khemjira Klongsanun tudna erről mesélni.

A nő a thaiföldi Ratchaburiban vett részt egy versenyen, és még csak a táv elején tartott, mikor észrevette, hogy mindenki egy kiskutyát kerülget. A többiekkel ellentétben hősünk nem ignorálta az állatot, lelassított, és próbálta megtalálni a gazdáját. Mikor nem járt sikerrel, egyszerűen lehajolt a kutyáért, a karjába vette és vele együtt futotta le a távból még hátralévő 19 mérföldet.

Úgy tűnt, hogy ez a kis fickó elveszett, nem voltak a közelben sem házak, sem emberek, sem más kutyák. Így hát felkaptam, már csak azért is, hogy elvigyem onnan, a számára nem biztonságos helyről

– nyilatkozta a kutyamentésről később Khemjira.

A civilben egyébként üzlettulajdonos nő aztán tekintettel arra, hogy csak pár hónapos lehet, örökbefogadta a kutyát és a verseny neve után Chombuengnek nevezte el.

 

Kiemelt kép: Ladbible


Source: 24 teszt