Több mint kilencven embert találtak egymás hegyén-hátán egy houstoni lakásban

Helyi rendőrök pénteken több mint 90 embert találtak összepréselődve egy houstoni lakásban, közülük néhányan a koronavírus tüneteit mutatták – írja a New York Times.

A rendőrök egy emberrablásról kapott információ alapján jutottak el a házhoz, ahol a rengeteg ember összezsúfolódott, közöttük körülbelül öt nő, a többiek férfiak, a legfiatalabb 20, a legidősebb 30 év körüli. A kapitányság helyettes vezetője szerint ritkán látnak ilyesmit, a látottakat pedig nyugtalanítónak nevezte.

A rendőrség szerint inkább embercsempészettel, semmint emberkereskedelemmel állhatnak szemben, egyelőre próbálják felderíteni az ügy részleteit. A lakásban tartózkodók azt mondták, hogy egy ideje nem ettek, ezért a hatóságok hoztak nekik ételt, elhelyezésük előtt azonban egészségügyi vizsgálaton kell átesniük, többüknek ugyanis láza van, illetve elvesztették a szaglásukat és az ízérzékelésüket, ami a Covid-fertőzés tipikus jele.

The post Több mint kilencven embert találtak egymás hegyén-hátán egy houstoni lakásban first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt