Több pénzhez juthatnak a civilek: a CÖF elnökéé lesz a legerősebb szó abban, hogy kik

Arról ír az atv.hu, hogy egy szerdán megjelent kormányjavaslat szerint módosulhat a civiltörvény. A javaslatot a miniszterelnök-helyettes Semjén Zsolt jegyzi, és civil szervezeteknek nyújtható állami támogatások rendszerét szabja úja a szöveg.

A civil szervezetek által gyűjtött adományok értéke után az eddigi 5 százalék helyett már 10 százalékos járó normatív támogatásra pályázhatnak majd.

Szintén fontos változás lesz, hogy a kormánynak kedves CÖF elnöke, Csizmadia László kap nagy hatalmat a pénzek elosztása felett. Ugyanis az általa vezetett Nemzeti Együttműködési Alap Tanácsa kerül pozícióba öt kollégium mellett a pénzosztásnál.

A Tanácsban 9 tagból hármat a területet felügyelő miniszter delegál, hármat a civil szervezetek választanak, hármat pedig a parlament kormánypárti többségű illetékes szakbizottsága, a testület elnökét a miniszter nevezi ki. Tehát biztosított az abszolút fideszes többség.

Kiemelt kép: MTI / Sóki Tamás


Source: 24 teszt