Tömegesen hallgatja ki a rendőrség az Együtt budai támogatóit

A 24.hu információi szerint a BRFK a Gyorskocsi utcai épületébe idézi be az időközben már meg is szűnt ellenzéki párt 500 támogatóját.

Az Együtt támogatóinak néha több órán át húzódó kihallgatáson kell beszámolniuk arról, hogy a tavasszal valóban adtak-e ajánlást a helyi jelöltnek.

A szokatlanul nagy energia-bedobással folyó vizsgálat márciusban indult, amikor egy bejelentés nyomán a rendőrök eljárást indítottak Bényi Hajnal, XII. kerületi együttes jelölt ajánlási listái ügyében, és lefoglalták a dokumentációt. A bejelentés szerint a hivatalos jelöléshez szükséges 500 aláírást tartalmazó íveken több hamis ajánlás is szerepelt.

Március közepén Nádasi Tibor tett rendőrségi feljelentést, miután a XII. kerületi jegyzői irodán kikért iratokból megállapította, hogy két együttes íven is megtalálható az aláírása, holott egyetlen jelöltnek sem adott ajánlást az országgyűlési választás előtt. Nádasi akkoriban Bauer Tamás megbízottjaként a körzet választási bizottságának delegáltja volt.

Nádasi a 24.hu-nak elmondta, hogy a tavasszal ő is járt a rendőrségen, ahol szóban is elmondta, hogy az általa kikért íveken szereplő személyes adatai mellett nem tőle származó aláírások voltak, de a lapokon megtalálta egy két évvel korábban elhunyt ismerősének aláírását, és rábukkant Somogyi Zoltán politológus adataira is. Az már akkor kiderült, hogy bár Somogyi egy Facebook-posztban felajánlotta minden „demokratikus jelelöltnek” az aláírását, az Együtt nem élt a lehetőséggel. Ennek ellenére felkerült a neve az ajánlók közé.

A helyi választási bizottság Bényi Hajnalt a leadott ajánlási ívek alapján 2018. március 5-én nyilvánította hivatalosan is jelöltnek, de nem sok vizet zavart, nem jutott el a választási részvételig sem. Az Együtt jelöltje egy hónappal később visszalépett Bauer Tamás közös ellenzéki jelölt javára.

A rendkívül gyenge választási szereplés miatt időközben maga a párt is megszűnt, miután visszafizette az Államkincstárnak a 153 millió forintos kampánytámogatását.

Juhász Péter, az Együtt korábbi elnöke elmondta, hogy sem ő, sem a pártvezetés volt tagjai nem kaptak idézést az ügyben, de nap mint nap jönnek hozzá is a hírek a „szokatlanul akkurátus” tanúkihallgatásokról. A vizsgálat miatt megkerestük az rendőrséget is, de kérdéseinkre egyelőre nem kaptunk választ.

Kiemelt képünkön: Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterelnök-jelöltje a párt választási eredményváró rendezvényén a budapesti Spicc Terasz épületében 2018. április 8-án.
MTI Fotó: Bruzák Noémi


Source: 24 teszt