Tragédiával végződött a sógornők közötti vita Tatabányán

Ítélet született abban a családi balhé ügyében, ami tragédiával végződött 2018 áprilisában Tatabányán.

Az ominózus nap vita alakult ki a három sógornő között az egyikük édesanyjának a házánál. A vita során jelen volt a későbbi áldozat testvére, valamint egyikük férje, a másodrendű vádlott is. A vita eldurvult és a két férfi szinte egyszerre megütötte a dulakodás közben késsel hadonászó sértettet, aki az ütés következtében elesett, fejét pedig beverte az aszfaltba.

A megütött hozzátartozó életveszélyes fejsérülést szenvedett, kórházba vitték, de kilenc nappal később meghalt. Az ügyészség ejtette a férfiak ellen benyújtott vádat azzal az indokkal, hogy jogos védelemből cselekedtek. A sértett özvegye azonban ezt nem találta jogosnak, ezért a jogi képviselőjével pótmagánvádat nyújtottak be a bírósághoz.

A Tatabányai Törvényszéken társtettesként elkövetett testi sértés miatt 2 év -5 évre felfüggesztett- börtönbüntetésre ítélte mind a két férfit.
A bíróság az ítélet indokolásakor kiemelte, hogy a férfiak esetében a jogos védelem nem volt megállapítható, azonban a bíróság álláspontja szerint egyikük sem akarta az áldozat halálát, ezért a törvényileg adható minimum büntetést szabta ki, a törvény által megengedett maximális időtartamra felfüggesztve.

Az ítélet nem jogerős, mert az özvegye és jogi képviselője súlyosításért, az elkövetők és védőik pedig felmentésért fellebbeztek.


Source: 24 teszt