Trump eltávolítását fontolgatják kormányának tagjai

Donald Trump amerikai elnök hatalomból való eltávolítását fontolgatja kormányának több tagja, köztük miniszterek is, miután az elnök hívei megostromolták az amerikai kongresszus épületét – jelentette az amerikai sajtó. Trump elnöki hatalmát a 25. alkotmánykiegészítés alapján szüntetnék meg, félve attól, hogy a hivatali idejéből még hátralévő alig két hét alatt milyen károkat fog okozni az Egyesült Államoknak.

Az Axios információi szerint a külügyminisztérium magas rangú tagjai, a Fehér Ház és minisztériumok tisztségviselőivel együtt informális megbeszéléseket tartottak a 25. alkotmánykiegészítés esetleges alkalmazásáról. A CNN értesülései szerint néhány kormánytag is megbeszéléseket tartott az elnök eltávolításáról, és egyre több vezető republikánus politikus és minisztériumi tisztségviselő is úgy gondolja, Trumpot még azelőtt el kell távolítani a hatalomból, hogy január 20-én lejár hivatali ideje.

Kapcsolódó

Négyen meghaltak a Capitolium ostrománál, több órányi káosz után állt helyre a rend Washingtonban

Példátlan esemény Washingtonban, tüntetők hatoltak be, és okoztak káoszt a Capitolium épületében. A rendfenntartók csak órákkal később tudtak rendet teremteni.

Köztük van Vermont állam republikánus kormányzója, Phil Scott, aki Twitter-oldalán szólította fel lemondásra Trumpot, illetve a hatalomból való eltávolítását szorgalmazta.

Bár eleinte nem lehetett tudni, hogy milyen magas szinten zajlanak ezek a megbeszélések, és annak részesei-e miniszterek is, a CBS News megerősítette, hogy nemcsak magas rangú tisztségviselők, hanem már miniszterek is fontolgatják a 25. alkotmánykiegészítés alkalmazását. Ez azért fontos, mert a döntés az ő kezükben van.

ROBERTO SCHMIDT / AFP

Az elnök hivatalból való eltávolítását lehetővé tevő 25. alkotmánykiegészítés értelmében a miniszterek többségének, valamint az alelnöknek a szavazatával lehet lemondatni egy elnököt. Az 1967-ben életbe lépett jogszabályt a John F. Kennedy elnök elleni merénylet után fogadták el, és akkor lehet alkalmazni, ha az elnök képtelen ellátni a pozíciójával járó feladatokat. Az elnöki hatalom ekkor az alelnökre száll.

Trump eltávolításához nyolc miniszter szavazata kellene, valamint Mike Pence alelnök döntése. Az amerikai sajtóban megjelent beszámolók szerint egyelőre nem lehet tudni, hogy mennyien támogatnának egy ilyen drasztikus lépést. A háttérbeszélgetésekről mindenesetre a részt vevők több szenátort is tájékoztattak, de a képviselőház és a szenátus republikánus vezetőiről úgy tudni, hogy egyelőre nem támogatják az ötletet.

A beszámolók szerint Pence nem részese a megbeszéléseknek, és nem lehet tudni, hogy ő támogatná-e a 25- alkotmánykiegészítés alkalmazását Trump ellen. A Vanity Fair újságírója, Gabriel Sherman értesülése szerint ugyanakkor több prominens republikánus politikus is lobbizott az alelnöknél, hogy indítsa el a folyamatot.

Trump több munkatársa is lemondott

A Capitolium szerdai ostromának hatására közben a Fehér Házban többen azonnali hatállyal benyújtották a lemondásukat, és sokan terveznek hasonló lépést.

A Washington Post információi szerint Trump munkatársait rémülettel töltötte el az elnök viselkedése, míg a CNN arról számolt be, hogy a Fehér Ház dolgozóit megrázta, hogy Trump milyen lelkesen reagált a kongresszus épületénél történt eseményekre.

Egy Trumphoz közel álló tanácsadó a Postnak kijelentette:

Az emberek eddig indokokat kerestek arra, hogy miért maradjanak, és most adott nekik egy okot a távozásra.

Elsőként a first lady hivatalát vezető Stephanie Grisham, Trump egykori kommunikációs főnöke jelentette be, hogy a szerdai események hatására lemond pozíciójáról. Ő egyike volt Trump legrégebbi munkatársainak, már a 2015-ben is neki dolgozott, az elnökválasztási kampány alatt.

SAUL LOEB / AFP

Nem sokkal később Sarah Matthews, a Fehér Ház helyettes szóvivője is bejelentette, hogy beadta lemondását a kongresszusban történt események hatására, kiemelve, hogy békés hatalomátadásra van szüksége az országnak. Ugyanígy tett Rickie Niceta, aki a társasági események szervezéséért volt felelős a Fehér Házban.

Távozott posztjáról Matt Pottinger, helyettes nemzetbiztonsági tanácsadó is, aki a CNN információi szerint úgy értékelte, hogy a kongresszus épülete elleni támadás után nem volt mit megfontolnia a lépéssel kapcsolatban. Az amerikai sajtóban megjelent hírek szerint lemondását fontolgatta Robert C. O’Brien nemzetbiztonsági tanácsadó is, aki a Bloomberg tudósítójának információi szerint végül úgy döntött, mégis inkább a pozíciójában marad Trump elnökségének utolsó két hetére. A távozáson gondolkodik Chris Liddell, helyettes kabinetfőnök is.


Source: 24 teszt