Trump megválasztása igazából Isten terve volt

Sok szó esik az orosz befolyásról mint Donald Trump megválasztásának egyik okáról, pedig Mark Taylor biztos benne, az igazságot, azaz a Trump-siker valódi titkát valójában ő tudja.

A nyugalmazott tűzoltó 2011-ben a tévében nézte Trump interjúját, és egy hangot hallott:

Isten szelleme azt mondja, ezt az embert választom, Donald Trumpot, az ilyen időkre, mint a mostani.

Ezzel elkezdődött az isteni sugalmazás, 22 másik „profetikus szót” is mondott a mindenható Taylornak.

A korábbi tűzoltó egy könyvet is kiadott az isteni kinyilatkoztatásokról, amiből film készült: október 4-én és 6-án játsszák le az Egyesült Államok 1200 mozijában Trump-prófécia (Trump Prophecy) címmel.

Az alkotás szereplői az erősen vallásos Liberty Egyetem filmes hallgatói. Igaz, közben több ezer egyetemi diák írt alá egy petíciót arról, hogy nem támogatja a filmet.

A film egy kicsi, de befolyásos „Trump-prófécia” mozgalom része, amely azt hirdeti, hogy a jelenlegi adminisztráció isteni elrendeltetésnek köszönhető, és kritikusai a Sátán szolgái.

Emellett több befolyásos amerikai, evangélikus és karizmatikus vezető, például az elnöki tanácsadó Paula White szerint is beavatkozott Isten 2016-ban, hogy Trump legyen az elnök.

A mozgalomnál ennél is tovább mennek, állítják, hogy Trump a modern idők Kurus királya (ő engedte el a zsidókat a babiloni fogságból a Biblia szerint), a pogány király, aki Isten népének megsegítésére érkezett, hogy megmentse a száműzetésből.

Egy önjelölt próféta, Lance Wallnau például nem sokkal a választások előtt 2016-ban azt mondta, Trump „a politikai korrektség szellemének  rombológolyója”, és hogy megválasztása egy széleskörű vallásos újjáéledés, ami meggyógyítja az országot.

Wallnau több más karizmatikus vezető mellett a POTUS Shield (magyarul az Egyesült Államok elnökének Pajzsa) tagja, amely imákat szervez az Egyesült Államok kormányzatáért.  A csoportosulás nemrégiben egy 24 órás virrasztást is meghirdetett az elnök szexuális zaklatással vádol főbírójelöltjéért, Brett Kavanaugh-ért. Az egyik vezető ekkor megismételte egy 2016-os próféciáját, amely szerint három új tagot is Trump küld majd a Legfelsőbb Bíróságba.


Megszólalt a kongresszus előtt a nő, aki szexuális zaklatással vádolja Trump bírójelöltjét

Még a középiskolában próbálta megerőszakolni egy házibulin.

Taylornak az apja és a nagyapja is baptista lelkész volt, akkor kezdett jövendöléseket kapni, mikor egészségügyi okokból nyugdíjba vonult a tűzoltóságtól. Erről egyébként a filmben is szó van: depresszióval, álmatlansággal, a poszttraumás-stressz tüneteivel és az öngyilkosság gondolatával küzdött. Abban az időben angyalok és démonok, de még Isten is meglátogatta állítása szerint.

A Religion News Service-nek nyilatkozott Taylor, aki magát nem nevezi prófétának, sem teológusnak, hanem „profetikus hangnak”. A 2016-os választásról azt mondta:

Isten hadserege felállt és a föld nevében vezekelt, és Isten meggyógyította a földet és csodát tett november 8-án.

A másik 22 profetikus szavában több is Trump jövőjéről szól. Ilyeneket sugallt neki Isten:

  • két terminuson át fogja vezetni az országot, közben öt legfőbb bírót állít,
  • visszavonják az abortuszról szóló legfelsőbb bírósági döntést,
  • jön a „vörös cunami”, a legfontosabb köztes választás, ahol nagyon megerősödnek a republikánusok,
  • több ezer korrupt hivatalnokot tartóztat le Trump, akiknek egy része sátánista, pedofil körökben mozog,
  • katonai bíróságok jönnek létre, amelyek működéséhez képest a „nürnbergi per gyerekjáték” volt, és melyeken olyan áruló amerikaiakat ítélnek el, mint Barack Obama, Hillary Clinton vagy a kirúgott FBI-főnök, James Comey.

Ezek a folyamatok egyébként már el is indultak Taylor szerint, csak hát az álhírek… Vagyis  szerint:

a média az Egyesült Államok ellensége, ami nem mondja el az igazságot az embereknek.

A filmet gyártó producer, Rick Eldridge, aki ehhez hasonló, jövendőmondó keresztényi(nek nevezett) alkotásokat szokott készíteni, a legutóbbi a Négy vérhold (Four Blood Moons) című filmet, ami arról szól, hogy a csillagászati történések „Isten hirdetőtáblája”, amin kihirdette a közép-keleti és a világ más táján történő változásokat.

LOS ANGELES, CA - OCTOBER 8: A religious cross is seen as the moon is illuminated by sunlight reflected off the Earth during a total lunar eclipse, one of four so-called "blood moons", on October 8, 2014 in Los Angeles, California. The first in the current tetrad of blood moons fell on Passover and the current eclipse occurs on the Jewish holiday of Sukkot, the fifth day after Yom Kippur, leading some religious people to believe that it is a prophetic sign of the end times of civilization. This blood moon appears 5.3% larger than the last one on April 15 because it occurs right after the perigee, the closest point in its orbit to the Earth.   David McNew/Getty Images/AFP
Fotó: David McNew / Getty Images/AFP

Szóval Eldridge a RNS-nek azt mondta, azt szeretné, hogy az emberek a moziban „egy olyan filmet lássanak, amitől újjászületik a hazaszeretet és imára hívja az embereket az országukért és a vezetőikért”.

Sok kritikusa van a filmnek, már a megjelenése előtt is. Egyrészt a cikk elején említett Liberty Egyetem hallgatói, akik szerint amit Taylor az Isten szavainak mond, azok nem egyeznek a Biblia szavaival.

Mark Taylor állítja, hogy Isten azt mondta neki, Trump megmenti a világot, ami legjobb esetben is csak a Bibliának mond ellent, legrosszabb esetben viszont egyenesen eretnek megnyilvánulás

– olvasható a több ezer szignóval ellátott petícióban.

De még olyanok is, mint a rádiós műsorvezető, karizmatikus vezető, Michael Brown –  aki maga is azt vallja, hogy Isten keze benne van Trump megválasztásában – tiltakozik az ellen, hogy az elnök ellenfeleit, kritizálóit a Sátán embereinek nevezzék.

Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy Istentől származnak-e, mert sok hamis próféta ment ki a világba

– idézte Brown János első levelét.

Brad Christerson, a Los Angeles-i Biola Egyetem szociológiaprofesszora, A hálózat kereszténység felemelkedése: ahogy  a független vezetők megváltoztatták a vallási látképet (The Rise of Network Christianity: How Independent Leaders Are Changing the Religious Landscape) című könyv szerzője az új kor prófétáiról azt mondja, hogy pont fordítva működnek, mint a bibliai társaik (már ha azoknak lehet nevezni őket). A Bibliában – mint Nátán Dávidnál – a fennálló hatalmat kritizálták elsősorban, főként a legelesettebbek mellett szólaltak fel. Ezzel szemben a ma prófétái jövőre vonatkozó jóslataik olyan embert támogatnak, akik kétséges morális karakterükkel akarnak hatalomhoz jutni.

Trump vallási támogatói

Christerson egyébként az idézett könyvben a karizmatikusok független hálózatának (Independent Network Charismatic – INC) elnevezett csoportról, lelkipásztorokról és prédikátorokról kutatott másodmagával, akik – persze Trump mellett – olyan politikusokat támogatnak, mint Sarah Palin vagy Newt Gingrich, és egyébként többen is tagjai a POTUS Shieldnek.

BOSTON, MA - NOVEMBER 18: A man holds a "Thank God For Trump" sign outside of an Alt-Right organized free speech event on the Boston Common on November 18, 2017 in Boston, Massachusetts. The "Rally for the Republic" event organized by conservative groups Resist Marxism and Boston Free Speech comes after thousands of counter-protesters shut down a similar demonstration in August.   Scott Eisen/Getty Images/AFP
Fotó: Scott Eisen / Getty Images/AFP

És itt nem pár ezer fős gyülekezeteket kell elképzelni. Egyikőjük, a szintén Potus Shield-tag, Lou Engle az utóbbi években több tízezer embert toboroz össze gyűléseire egy-egy nagyvárosban. Az egyik ilyenen, 2011-ben még a későbbi elnökjelölt, jelenleg Trump energetikai minisztere, Rick Perry is beszédet mondott.

Christerson  és társa, Richard Flory szerint az INC létszámában Amerika, de talán a világ legdinamikusabban növekvő vallási szervezete, ha az 1970 és 2010 közötti időszakot nézzük. A méretükre még egy jó példa, hogy

egy reddingi lelkészségük 2013-as bevétele 87,4 millió dollár, azaz 2,4 milliárd forint volt zenékből, könyvekből, DVD-kből és webalapú anyagokból, ami mellé még jött 7 millió dollárnyi, körülbelül 2 milliárd forintnyi tandíj az iskolájukhoz,

a Bethel School of Supernatural Ministryhez.

A karizmatikus és más keresztény szervezetekhez képest több mindenben más az INC:

  • nem a gyülekezetek kiépítésére koncentrál, hanem hiedelmek és praktikák terjesztésére a médián, kongresszusokon és tanfolyamokon keresztül.
  • nem akar hitetleneket téríteni, hanem azt akarja elérni, hogy a társadalom fontos pozícióit keresztények foglalják el.
  • inkább független vezetők hálózatából áll, mint formálisan megszervezett felekezet.

A hívők gyarapodásában nagy szerepe van a természetfeletti extrém tapasztalataiknak, az unortodox hiedelmeknek és praktikáknak és  az internet erejét kihasználó finanszírozási és marketing-technikáiknak. Vezetőik nem csak isten és az embert akarják összekötni, gyarapítva ezzel a gyülekezetüket, hanem a legtöbbnek az a célja, hogy a mennyet vagy Isten tökéletes társadalmát megvalósítsák a Földön azzal, hogy a hatalmi pozíciókba, a társadalom minden szektorának tetejére nekik szimpatikus embereket raknak.

Ezzel összefüggésben több INC-vezető

Trump megválasztását Isten tervének tekinti, hogy a „Földön megvalósulhasson a mennyország”.

Ezt mutatja nekik, hogy olyan híveik kerültek vezető pozícióba, mint a már említett Perry, Betsy DeVos oktatási miniszter vagy Ben Carson lakásügyi- és városfejlesztési miniszter.

De hogy viszonyul Trump a valláshoz?

Nem kell innen túl messzi menni. Alapvetően a jelenlegi elnök nem igen beszél a hitről vagy a vallásról, nem úgy mint republikánus elődei, Ronald Reagen vagy  George W. Bush, akik a Biblia központi szerepét többször emlegették, Trumpnak ezzel szemben „jó kapcsolata” van Istennel. Nagyjából ennyi, de azért nem teljesen.

A Bostoni Egyetem kereszténységtörténeti professzora, Christopher H. Evans egészen a XIX. századik ment vissza Trump hitének megismeréséhez.

Ekkor alakult ki az Új Gondolat Mozgalom (New Thought), ami a gondolat hatalmára helyezte a hangsúlyt, hogy ezzel meg lehet érteni az isteni rejtélyeket, jobb életet lehet élni csak azáltal, hogy a gondolataink segítségével megszabadulunk a vallásos dogmáktól, doktrínáktól.

De az elme erejével akár a betegségeket is meg lehet gyógyítani.

Ez utóbbi gondolatot egy portlandi órakészítőhöz, Phineas Parkhurst Quimbyhez kötik. Az ő tanítványa volt Mary Baker Eddy, aki elhatárolódott Quimbytől és megalapította a keresztény tudományt, egy mozgalmat, aminek az volt a célja, hogy kijavítsa a hibákat a kereszténységen belül. Igaz, Eddy továbbra is hit az agy gyógyítási képességében.

US President Donald Trump waits to enter for a Hispanic Heritage Month event in the East Room of the White House October 6, 2017 in Washington, DC.                         
President Trump invited over 200 Hispanic business, community, and faith leaders, and guests from across the country to join in the celebration of Hispanic Heritage Month. / AFP PHOTO / Brendan Smialowski
Fotó: Brendan Smialowski / AFP PHOTO

Aztán az évszázad végére az Új Gondolat Mozgalom figyelme a betegségek meggyógyításáról az anyagi jólét felé fordult, hogy a pozitív gondolatok sikerre vezetnek. Ezt vallotta egyébként Henry Ford is. A fősodratú kereszténységnek is része lett az Egyesült Államokban, hogy az ember Istentől minden eszközt megkapott arra, hogy pozitív gondolkodással megváltoztathassák az életüket.

Így jött létre az New Thoughtból a jóléti evangélium (prosperity gospel), 1925-ös Akit senki sem ismer (The Man Nobody Knows) című könyvében Bruce Barton egyenesen azt állította, hogy

Jézus tulajdonképpen a modern üzletvezető prototípusa.

És már mindjárt Trumpnak tartunk, hiszen a Roosevelt New Dealjének gazdasági rendelkezéseivel szembefordulva a konzervatív protestáns vezetők elindították az úgynevezett keresztény libertarianizmust: „szükséges a szabadság a kormányzattól, hogy szabadok lehessünk Isten alatt” – mondták.

Az Új Gondolatot és a keresztény libertarianizmust pedig egy New York-i lelkész kötötte össze könyveiben. Norman Vincent Peale, a Trump család lelkésze. Az USA jelenlegi elnöke gyakran nevezi őt a legfontosabb befolyásolójának vallási kérdésekben.

Egész nap el tudtad volna hallgatni. Ha kimentél a templomból, csalódott voltál, hogy vége

– nyilatkozta egyszer Trump.

Peale azt vallotta, hogy Isten szükséges, hogy az ember nagy sikereket érhessen el. Ragaszkodott hozzá, hogy az ateista kommunisták ellen csak a keresztény nacionalizmus vezethet győzelemre, és hogy csak szabadpiaci társadalomban tud a kereszténység gyarapodni.

Trump a tradicionális kereszténységgel szemben nem azt vallja – ahogy Peale sem –, hogy a hit az újjászületést és az isteni megbocsátás szükségének elismerését jelenti.

Trumpnál a hit győztesnek lenni.

Keveréke az Új Gondolat eszméjének az egyéni teljesítményről a keresztény libertarianizmus  látomásával. Nála a kereszténység elsősorban hit a pozitív gondolkozásban és a patriotizmusban. Ahogy Peale-nél is, csak Trump jóval kicsapongóbb életet él – írja Evans.

Kiemelt kép: Jim Watson / AFP PHOTO


Source: 24 teszt