Új „ellenség” született – a Fidesz szavazataival

Az Európai Parlament 383 szavazattal választotta meg Ursula von der Leyen volt német védelmi minisztert az Európai Bizottság elnökének. Ezt újságírók, szakértők és politikusok is a gyengeség jeleként értékelték, valójában azonban egyáltalán nem a szavazatszám határozza majd meg az erejét. 2009-ben José Manuel Barrosót 382 szavazattal választották meg – igaz kevesebben utasították el – de nem ez határozta meg második elnöki ciklusát. Ebből a szempontból az is lényegtelen, hogy kinek a szavazataival nyert a frissen megválasztott elnök. A Fidesz, a lengyel PiS és az olasz 5 Csillag is a saját Brüsszel-ellenes jelszavaikkal ellentétes integrációpárti programra szavazott, de annak megvalósítását aligha támogatják majd. (Az elnökválasztás egyébként is titkos szavazás volt, így csak a pártok elmondása alapján ismerhetjük, hogyan szavaztak; az októberi, a teljes új Európai Bizottság elfogadásáról szóló nyílt szavazás sokkal jobb képet adhat majd az új testület mögött álló többségről.)

Az EP-ben nincs állandó többség

Az új bizottsági elnöknek más okok miatt sem kell aggódnia a megválasztásának szavazataránya miatt. Először is, a Ursula von der Leyent többségében elutasító Zöldek rögtön jelezték, hogy a továbbiakban szívesen dolgoznak együtt a megválasztott testülettel. Másodszor, az Európai Parlament nem úgy működik, mint a nemzetállamok törvényhozó testületei: nincs szigorúan vett frakciófegyelem, nem áll stabil koalíció a Bizottság („kormány”) mögött, és az EP – ahogy a többi uniós intézmény is – alapvetően a lehető legnagyobb konszenzust igyekszik megteremteni. Ugyan az előző ciklusban az Európai Néppárt (EPP) és a Szocialisták és Demokraták (S&D) frakciói abszolút többséggel bírtak az európai törvényhozásban, a ciklus szavazási mintázatai megmutatják, hogy egyáltalán nem volt jellemző, hogy ez a két pártcsalád ráerőltette volna az akaratát a strasbourgi testületre. Az uniós szavazások nyomonkövetésére szakosodott Votewatch adatbázisai jól mutatják, hogy az EP munkáját a legkülönbözőbb variációkban feltűnő eseti koalíciók határozzák meg, ráadásul a konzervatív (ECR), szélsőbal- (GUE/NGL) és szélsőjobboldali (korábban ENF, most ID) frakciók sem utasítanak el zsigerből minden uniós törvényjavaslatot. (Példákért az infografikánkon)

Von der Leyennek tehát minden bizottsági törvényjavaslat esetében a lehető legszélesebb koalíciót kell majd megteremtenie. Ez azonban a törvényalkotási folyamatnak csupán az első lépése. Az Európai Parlament széles körben módosíthatja a bizottsági javaslatokat, így az EP-nek magának is nagy szerepe van a többség kialakításában, fenntartásában, illetve formálásában. A módosítások során a Parlamentnek természetesen figyelembe kell vennie az EU érdekeit képviselő Bizottság, és a tagállami érdekeket megjelenítő Tanács véleményét is. Mivel egyik fél sem érdekelt az uniós törvényalkotási folyamat megbénításában, így előbb-utóbb általában egyezségre jutnak, és ez a jövőben sem változik majd. Az új EP összetételének töredezettsége egy tekintetben hozhat majd újdonságot: már nem csak kívánatos, de szükséges is lesz a lehető legtöbb Európa-barát, néhol akár euroszkeptikus érdek egy platformra emelése. Ursula von der Leyen épp erre tett kísérletet programjának összeállításakor, amivel sikerült valamiféle többséget kialakítania maga mögött – pedig erre még órákkal a szavazás előtt sem lehetett mérget venni.

A program, amit ilyen formában senki sem akart, de mindenki támogatni tud

Ursula von der Leyen politikai irányvonalai egy erősen integrációpárti program körvonalait rajzolják meg, ami hat célterületet jelöl ki az elkövetkezendő öt évre: a zöld gazdaság, a szociális unió, a digitális Európa, a jogállamiság védelme, az uniós külpolitika és az uniós demokrácia megújítása területén tűz ki maga elé célokat.

Ursula von der Leyen abból a szempontból jó munkát végzett, hogy célkitűzései egyik pártcsaládnak sem felelnek meg tökéletesen, de egyik EU-párti frakció sem utasítja el teljesen. A megválasztott elnök saját pártcsaládján belül például a transznacionális EP-választási listák melletti kiállásával okozott feszültséget, míg a Zöldek az EPP vállalásainál még így is ambiciózusabb klímacéljai miatt kritizálták. Kevés olyan terület van, ahol a program nem próbál minden oldalnak kedvezni, de a nemi egyenlőség tekintetében az új bizottsági elnök azt ígéri, nem köt majd kompromisszumot.

A programban kiemelkedő hangsúlyt kapnak a zöldek és szocialisták zászlóvivő szakpolitikái: a klímavédelem és a szociális Európa. Von der Leyen a korábbinál ambiciózusabb klímacélokat vállal, de ígéretet tesz az átállás finanszírozására is; támogatja az Európai Szociális Pillér erősítését és a kis- és közepes vállalatok feltőkésítését, valamint a gazdaság digitalizációját; megreformálná az Eurozónát; és minden tagállamot felölőlelő jogállamisági mechanizmust indítana. Menekültügyekben az új Bizottság nem vesz majd merőben más irányt attól a mára főáramúvá vált irányvonaltól, miszerint egyszerre kell biztosítani a külső határok védelmét, a jogosult menedékkérők támogatását, és a kitoloncolások hatékonyabbá tételét.

Az új elnök potenciálisan számottevő intézményi reformot lengetett be: növelné a Parlament szerepét, tiszteletben tartaná a tagállamok jogait, de erősítené az uniós intézményeket is olyan esetekben, ahol a tagállami megoldások nem elégségesek, így minősített többségi szavazást vezetne be a külügyek, az energetika vagy az adózás területén. Intézményes szempontból talán a legfontosabb ígéret a 2020-ban induló „Konferencia Európa Jövőjéről,” aminek menetrendjét, céljait a Bizottság, a Tanács és az EP alakíthatná ki. Itt nemcsak döntéshozók, de uniós állampolgárok és civil szervezetek is elmondhatnák véleményüket a szükséges uniós reformokról. Az új elnök vállalkozik a konferencián megfogalmazott javaslatok törvénybe iktatására, akár szerződésmódosítás útján is. Egy széles körű, az uniós intézmények és tagállamok által is elfogadott konzultációt követően pedig maguk a tagállamok is nehezebben ellenezhetnék az azt követő változtatásokat, így Von der Leyen akár fel is oldhatná az intézményi reformok körül kialakult patthelyzetet.

A program nagyobb részét várhatóan eseti koalíciókon keresztül meg tudja majd valósítani, de a tagállami érdekeket sértő javaslatai (például a transznacionális listák) minden bizottsági erőfeszítés ellenére elbukhatnak az állam- és kormányfők ellenállásán. Utóbbira válaszul pedig a Bizottság nem tehet majd mást, mint széttárhatja a kezeit.

Összességében az új elnök belépője – gyenge honvédelmi miniszteri teljesítménye ellenére – nem sikerült rosszul, az első akadályt sikerrel vette, programja pedig reményt kínál arra, hogy az EU több létfontosságú területen előrelépjen, bár a lépések biztosan nem lesznek gyorsak vagy nagyok, mert az Európai Unió természete és működése egyszerűen nem ilyen. Egy szempontból viszont nagyon fontos váltás következik: a válságok által megtépázott Juncker-bizottság helyébe új arcok léphetnek majd, ami önmagában is lendületet adhat a reformtörekvéseknek.

Örülhet-e Orbán Viktor?

Nem mindenki lehet elégedett a frissen megválasztott bizottsági elnök programjával. Az Orbán-kormány kommunikációja által a V4-ek vagy egyenesen a magyar kormányfő jelöltjének titulált Ursula von der Leyentől a Fidesz „elvárja”, hogy megállítsa a bevándorlást, tisztelje a közép-európai országokat és a nemzeti szuverenitást. Von der Leyen programja reflektál ezekre a kérdésekre, de ahogy a Political Capital blogján korábban már megírta,

az új elnök világlátása valójában szöges ellentétben áll a magyar kormánypártok véleményével.

Az teljesen világos, hogy Ursula von der Leyen a parlamenti többség kialakítása érdekében kénytelen volt rengeteg területen figyelembe venni a szocialista, liberális és zöld frakciók követeléseit. Az állam- és kormányfők jelöltjének helyzetét nehezítette az is, hogy soha nem volt csúcsjelölt. A Fidesz ebből szempontból nagyon rosszul járt a Von der Leyennél konzervatívabb programmal kampányoló Manfred Weber megtorpedózásával, az általuk végül támogatott elnökjelölti program ugyanis – ahogy azt előre várni lehetett – nem bővelkedik a Fidesznek kedves elemekben.

Az Orbán-kormány volt példának okáért az egyike azoknak, akik az Európai Tanácsban ellenezték a 2050-es klímasemlegességi vállalásokat; a kormányfő elsősorban pénzt követelt az EU-tól ezekért cserébe. Von der Leyen programja több finanszírozási lehetőséget is felmutat, de kérdés, hogy a Bizottság által adott esetben javasolt pénzösszeg meggyőzi-e Orbán Viktort, vagy fontosabbnak tartja-e a kormányzat a klímaváltozás-ellenes belpolitikai hangulatkeltést.

Az adókérdéseket is felületesen érintő Európai Szociális Pillér erősítésének, a nemi egyenlőségi ügyek kihangsúlyozásának, az élhető európai minimálbérnek és az Európai Munkanélküliségbiztosítási Alapnak a magyar kormány valószínűleg a klímavédelmi ígéreteknél is kevésbé fog örülni. A szociális pillér volt a 2017 tavaszi nemzeti konzultáció két kérdésének témaköre, ebben vádolta meg Magyarország az Európai Bizottságot azzal, hogy elvenné a magyar „munkahelyvédelmi támogatásokat.” A szociális intézkedések különösen nagy ellenállást válthatnak ki a magyar kormánypártok köreiben, ahol többször hangoztatták, hogy a béremelések csökkentik az ország versenyelőnyét más gazdaságokkal szemben.

Menekültügyi kérdésekben sem lehet boldogabb a Fidesz. Ursula von der Leyen a kérdésben egyáltalán nem tér el az uniós főáramtól, sőt, programjában kiemeli a menekültügyi tehermegosztás fontosságát,

bár ez nem feltétlenül korlátozódik majd a menedékkérők elosztására, a program más lehetőségeket is nyitva hagy. Az valószínűtlen, hogy a magyar kormány, ami több a migráció visszaszorítását célzó kezdeményezést is megvétózott uniós szinten, hirtelen úgy dönt egy új Bizottság láttán, hogy együttműködik az uniós intézményekkel a probléma megoldása érdekében, mivel ezzel nemcsak feladná legfontosabb belpolitikai eszközét, de hiteltelenítené is saját korábbi migrációellenes kommunikációját. A Fidesznek belpolitikailag csak olyan uniós döntések elfogadhatók, amik teljes mértékben egybevágnak a kormánypárt elképzeléseivel, beleértve a jogállamisági kételyek és a civilek kezelését is – ez pedig az uniós főáramnak elfogadhatatlan.

Ursula von der Leyen kiáll a jogállamiság védelme mellett, és támogatja a törvényjavaslatot, ami összekötné a következő hosszútávú uniós pénzügyi ciklus kifizetéseit jogállamisági követelményekkel. Ez még súlyos problémákat okozhat a Fidesznek, mivel a magyar illiberális rendszer egyik alapját éppen az uniós támogatások jelentik. Magyarország a Tanácsban a minősített többségi döntéshozatal miatt a Parlament által első olvasatban már elfogadott tervezetet megvétózni sem tudja majd. Örülhet viszont a kormány az új bizottsági elnök által javasolt Európai Jogállamisági Mechanizmusnak. A mechanizmus keretében minden tagállamban ugyan olyan módszertani keretek közt vizsgálnák a jogállamiság helyzetét, és valószínűleg minden államban találnának problémákat. Ez áldás lehet a kormánypárti médiabirodalomnak, ami majd azt hangoztatja, hogy lám, Németországban is vannak problémák, egyenlőségjelet téve a kisebb német ügyek és a rendszerszintű magyar illiberális államépítés között.

Az intézményes reformok terén az Orbán-kormány szuverenitás-felfogásával nem fér sem a minősített többségi döntéshozatal kiterjesztése újabb területekre – főleg annak tükrében, hogy mára Budapest szinte egyetlen érdekérvényesítő eszköze az egyes területeken fennálló vétójoga maradt – sem pedig a transznacionális listák. Még nehezebb helyzetben lenne Magyarország, ha változásokat valóban egy európai szintű konzultáció eredményeként hoznák meg őket. A hazai kormányzati kommunikáció szintjén persze lehet majd hitelteleníteni a Konferenciát, de az uniós döntéshozóknak már nehezebb lenne megmagyarázni a magyar ellenvetéseket.

Sok esetben az Orbán-kormány értelmezésén múlik majd, hogy mennyire állnak távol a Bizottság és Magyarország álláspontjai. Elvben két lehetséges út lehet: kelletlenül, de felül a „saját jelöltje” által vezetett vonatra, vagy továbbra is belpolitikai haszonszerzésre használja fel az Európai Uniót. Ha az Orbán-kormány az utóbbi mellett dönt majd, egyre konfrontatívabb lesz a viszonya a Bizottsággal, erre utalhatott a miniszterelnök is azzal, hogy a nézeteltérések miatt a jövőben harcok lesznek. Ezek a „harcok” alkalmasak az EU-ellenes dezinformációs kampányok fenntartására, de közben arra is, hogy a perifériára tereljék Magyarországot.

Szicherle Patrik (Political Capital)

Kiemelt kép: Frederick Florin / AFP

Source: 24 teszt