Uj Péter: Bodolai átverte az Index szerkesztőségét, alkalmatlan egy médiacég vezetésére

Bodolai László nem alkalmas arra, hogy egy médiacég vezetője legyen, ráadásul a felhatalmazása is csak arra szólt, hogy az Index szerkesztőségének függetlenségét reprezentálja – erről beszélt Uj Péter, a portál volt főszerkesztője a Kötöttfogásban, írja a Magyar Hang.

A 444.hu főszerkesztője szerint Bodolai (az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke) biztosan tudja, hogy mi zajlik a Fidesz forgatókönyve szerint, mert ha valaki látta azt, az ő. Szerinte „ezek a kommunikációs panelek, amiket bedobott, neki nem juthattak magától eszébe, a hazugságdarabkák nagyon gyorsan berendeződtek egy nagyon szép rendszerbe.”

Évekig nagyon jóban voltam Bodolaival, de amit itt alakított, az miden szinten felháborít. Ha végre is kellett hajtania ezt a feladatot, megtehette volna úgy, hogy nem viselkedik ennyire aljasul. Annyira mérhetetlenül szemét dolog volt, amit művelt, amire semmiféle felkentsége nem volt. Ő a szerkesztőség függetlenségét reprezentálni volt hivatott abban a pozícióban, az juttatta csak ide, hogy megbízott benne a szerkesztőség, és őket verte át nagyon mocskos módon. Majd elkezdte a karaktergyilkos hazudozásokat. Ez egész egyszerűen menthetetlen. Se szakmai, se egyéb alkalmassága nincs, hogy belőle egy médiacég vezetője legyen

– mondta Uj Péter, aki szerint az Indexből, ahol Dull Szabolcs főszerkesztő menesztése után lényegében minden munkatárs felmondott, nem egy az Origóhoz hasonló lapot, hanem „egy közepesen kézben tartott médiát” akarnak csinálni.


Source: 24 teszt