Újabb átalakítások a Tescónál

Az elkövetkezendő hónapokban a Tesco újabb változásokat vezet be, közölte a cég pénteken. Ez azt jelenti, hogy egyes áruházakban változik a pékség és a frissáru-pultok működése, illetve új pozíciókat hoznak létre, és csökken a kereskedelmi területen dolgozó vezetők száma. Az áruházlánc már tájékoztatta kollégáit az őket érintő változásokról, valamint megkezdte velük az egyeztetést azzal a céllal, hogy a lehető legtöbb kolléga náluk folytassa karrierjét, tették hozzá.

A bejelentett változások az alábbiak:

  • A kiskereskedelmi trendekre és a korábbi sikeres tapasztalatokra hivatkozva újabb áruházak állnak át félkész termékek sütésére a helyben, belső pékségben gyártott termékek helyett, és egyes frissáru-pultokat pedig a jövőben külső partner fog üzemeltetni.

Ezekre a lépésekre a lánc indoklása szerint a változó vásárlói szokások és kollégák leterheltségének csökkentése miatt van szükség.

  • Egységes lesz az éjszakai vezetői struktúra, hogy közép-európai szinten mindenhol azonos elvek alapján történjen a munkaszervezés. Minden nappali töltésű áruházban megszűnik az Éjszakai specialista munkakör, ám ezzel egy időben létrejön a nappali Szárazáru specialista pozíció.
  • A munkafolyamatoknak megfelelően az áruházlánc felülvizsgálta, és két tucat áruházában (a Tesco 206 áruházat üzemeltet Magyarországon) csökkenti a kereskedelmi területen dolgozó vezetők számát.

Az elmúlt hetekben már tájékoztattuk kollégáinkat néhány őket érintő változásról, melyekre pozitív visszajelzések érkeztek. A Vevőszolgálati specialista munkakör bevezetését követően például csaknem az összes érintett elfogadta a neki felajánlott új pozíciót. Az áruházlánc célja továbbra is az, hogy a ma bejelentett változások miatt minél kevesebb kollégának kelljen elhagynia a vállalatot – nyilatkozta a cég kommunikációs igazgatója, Hevesi Nóra.

A fenti változásokról az áruházlánc tájékoztatta a szakszervezeteket és megkezdte velük a konzultációt.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel / 24.hu


Source: 24 teszt