Újabb, korábban egészséges horvát középkorú halt meg koronavírusban

Egy újabb, korábban egészséges középkorú ember halt bele a Covid-19 szövődményeibe Horvátországban, Szlovéniában hétfő óta nem regisztráltak újabb haláleset.

Horvátországban az eddigi utolsó közlések szerint egy nap alatt 60-nal, 1282-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma, és eddig 18 halálos áldozata van a járványnak.

A kedden bejelentett egyik halálos áldozat 92 éves, a másik 46 éves volt, utóbbi nem szenvedett más betegségben. Hétfőn szintén egy korábban teljesen egészséges középkorú férfi halt bele a Covid-19 szövődményeibe.

Az első fertőzés megjelenése óta 130 beteget nyilvánítottak gyógyultnak. Jelenleg 35 beteg van súlyos állapotban, lélegeztetőgépen.

Zágrábban egy 33 éves nő ellen büntetőjogi eljárás indult, mert annak ellenére, hogy fertőzött volt, elhagyta a számára elrendelt házi karantént. Akár két évig terjedő börtönbüntetést is kaphat.

Eközben a horvát parlament kedden nagy többséggel elfogadta a kormány új törvénycsomagját, amely a munkahelyek megmentését célozza. Továbbá megszavazta azt a törvénycsomagot is, amely lehetővé teszi azok számára, akinek lejárt a személyigazolványa, vagy más hivatalos okmánya és engedélye, hogy elhalassza azok meghosszabbítását. Az említett a dokumentumok a járvány megszűnése követően még 30 napig érvényesek lesznek.

Szlovéniában a keddi hivatalos közlés szerint egy nap alatt 38-cal, 1059-re emelkedett a koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma, és eddig 30-an haltak meg a járvány következtében. Hétfő óta nem volt haláleset az országban.

A diagnosztizált betegek közül 30-at ápolnak intenzív osztályon. Az első fertőzés megjelenése óta 102 beteget nyilvánítottak gyógyultnak. Eddig 29 455 koronavírustesztnek lett negatív az eredménye az országban.

(MTI, kiemelt kép: AFP / Denis Lovrovic)


Source: 24 teszt