Újabb mozgalmas történetű környék alakul át Pesten
A főváros képe az elmúlt harminc évben átalakult, a tömeges épületbontások pedig pozitív és negatív változások egész sorát hozták magukkal. Ezek közül a két leglátványosabb a Váci úti gyárak ma is folyó, irodaházakkal való helyettesítése, illetve a Magyar Optikai Művek helyére épült MOM Park, illetve a szomszédos lakópark létrejötte.
A társasház- és irodaépítkezések a város számos területén törölték el a XIX. és XX. századi épített örökség értékes, vagy legalább érdekes történeteket hordozó épületeit – így volt ez a Nyugati pályaudvar felé futó sínek tövében fekvő Szabolcs utcában, illetve annak közvetlen környezetében is, ahol lassan, de biztosan megfordul a környéket hosszú ideje érintő szlömösödési folyamat – más kérdés persze, hogy a változó minőségben megszülető társasházak képesek lesznek-e hosszú évtizedeken át komolyabb gondok nélkül ellátni a feladatukat.
Az utca kezdeténél a kétezres években tűnt el például az ország egyik legérdekesebb múltra visszatekintő műszaki gyárának épülete: az 1900-ban Marx Ferenc által a terézvárosi Aradi utca 60-ban mindössze hat munkással megalapított gépgyár az üzlettársként már első hónapokban csatlakozó Mérei Emil érkezése után, Marx és Mérei Tudományos Műszerek Gyára néven vált ismertté. A kezdeti nehéz időket a cég számos társához hasonlóan államsegélyekkel próbálta átvészelni, de ezeket vetélytársaik többször is megfúrták, így sem az ebből érkező összegek, sem az európai konkurenciánál alacsonyabb áraik, valamint a jó minőség sem bizonyultak elégnek ahhoz, hogy könnyű dolguk legyen. A magyar, és német gyárak rugómérlegei, különböző mérőeszközei – hő-, feszültség-, vízszint-, vízállásmérői –, illetve laboratóriumi műszerei ugyanis valósággal elárasztották a piacot, a különböző gyárak és vállalatok pedig inkább a megszokott márkaneveket választották a Marx és Mérei helyett, aminek gyártmányait a kereskedők épp ezért nem is igazán akarták tartani.
A vállalat így hamarosan inkább a műszerek javítását helyezte a középpontba, figyelmét pedig a világ más részeinek meghódítására fordította: termékeik nemcsak Nyugat-Európában, de Egyiptomban és Dél-Amerikában is szépen fogytak, ez azonban még mindig nem volt elég ahhoz, hogy finanszírozzák a fellépő tőkehiányt, így az akadályokat végül csak a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank hitelével tudták leküzdeni. A pénzintézet kölcsöne hirtelen sikerre vitte az Aradi utcai központjának határait feszegető céget, így 1908 májusában a Bulcsú utca 7-be költöztek, ahol a jóval nagyobb gyártókapacitásnak köszönhetően hamarosan a piac fontos szereplőivé váltak.
1911-ben az első nagy állami támogatás is elérte őket, így a következő években már rádiókészülékek, vetítőgépek, röntgenkészülékek, vetítőgépek és különböző elektronikai eszközök mellett a MÁV mozdonyai, illetve a Ganz-hadihajók műszerezésében is részt vettek.
Az első világháború után a profil tovább bővült: mozik vetítőgépei, színházi eszközök – köztük világítóberendezések, illetve a Nemzeti Színház első felhő- és hullámvetítői –, magyar feliratok filmre helyezésére szolgáló nyomógépek, sőt 1925-től repülőgépalkatrészek is készültek a Bulcsú utcai épületben. A harmincas években a magyar légierő egyik fontos beszerzési forrásává vált gyár 1941-ben újabb emelettel bővült, a következő évben pedig felvette a
nevet, és hadiüzemmé vált.
A Mérei család tagjai ezután hagyták el a cégvezetést, így az ekkor már városszerte több teleppel rendelkező (a fiatal Biszku Bélát szerszámlakatosként foglalkoztató) vállalat 1943-ban már Marx és Marx Első Magyar Repülőműszergyárként ontotta magából a lövegműszereket, sőt a Weiss Manfréd gyárban készülő Messerschmittekhez – a háború legtöbb légi győzelmét hozó, a Luftwaffe alapvető vadászgépének számító Bf 109-hez, illetve az Me 210 jelű nehézvadász-gyorsbombázóhoz – is készített műszerkészleteket, újra csak kinőve a rendelkezésre álló területeket.
Megkezdték tehát a költözést az egykori Lőwi Rudolf Mechanikai Szövőgyár Rt. Szekszárdi út mentén álló egyemeletes épületébe, befejezni azonban már nem tudták a második világháború alakulása miatt, a gépeket pedig menekíteni kellett. Egy részük a Dunakanyarhoz közeli Szendehelyen álló barakkokba került, a gyártósorokat pedig a nőtincsi kastélyban való rövid tárolás után, a Honvédelmi Minisztérium 1944. november 8-i nyílt parancsára útnak indították az ausztriai Obermühl felé, a gépeket szállító uszály azonban röviddel indulása után, Nógrádverőcénél elsüllyedt.
A fegyverzaj lecsendesedése után egy évvel az egykori dolgozók egy része megalapította a Műszaki Munkaközösség és Értékesítő Szövetkezetet, amit 1948-ban államosítottak, a következő évben pedig a Bulcsú utcai épületekben megszületett a Mechanikai Mérőműszerek Gyára, amibe a következő években a két világháború közt fontos piaci szereplőkként létező vállalatokat, vagy azok részeit olvasztották be.
A gyár 1953-ban vette fel a végleges nevét: a részben más vállalatoktól kölcsönzött gépekkel elindult a Közlekedési Mérőműszerek Gyára (KMGy), ami 1956-1958 közt, a szomszédos telken új épülettel is gazdagodott. 1957-ig főleg
Az előbb Ganz Műszer Művek Közlekedési Műszergyára, majd a rendszerváltás után Közlekedési Műszergyártó Rt. nevet felvett gyár a kilencvenes évek végén, a csődtől megmenekülve Zetor traktorműszerfalakat is gyártani kezdett, sőt ma is működik: 2008-as, Teve utcába való költözése óta – Kelet-Európa legidősebb hasonló üzemeként – főként járműalkatrészekkel látja el a piacot.
A száz éven át működött gyártelep helyén ma egy nemsokára minden bizonnyal beépülő foghíjtelek, mellette pedig egy, a kétezres években született lakóház áll, aminek falán öt éve már egy kőtábla tartja életben az itt állt óriás emlékét.
.jpg){kind=link}
Az épülettől balra eső alacsony épület, illetve földdarab története sem volt eseménytelen, hiszen a századfordulón itt állt lakóház aljában 1907-től a Gergely Alfréd és Vecsei József által vezetett, többek közt benzint, gépolajat, motorolajat, kerozint és paraffint gyártó cégének irodája működött, ami a kor hirtelen technikai fejlődését lovagolta meg, a gyárak mellett az autósokat és az első magyar repülősöket is segítve. 1912-ben az épület az akkor még sörkereskedőként ismert – a zsidó állam megálmodójaként emlegetett Herzl Tivadarhoz rokoni szálakkal kötődő – Diamant Jakab tulajdonába került, akinek egy tehetős család tagjaként minden olyan vállalkozásba volt lehetősége belefogni, amihez éppen kedve támadt. Így történhetett, hogy a következő években vendéglősként, szikvíz-, gaseus- és teaíz-gyárosként, sőt a húszas évektől a mezőgazdasági gépek és motorok adás-vételével foglalkozó Schillinger és Diamant cég egyik tulajdonosaként említik a kor lapjai.
1920-ban az új és egyszer használt tölgyfahordókat árusító Grünwald Ernő, a szappangyáros Kürschner Adolf, valamint az óraalkatrészeket gyártó Weisz Lajos is itt ütötte fel a központját, tőlük néhány lépésre pedig Fenyő Imre próbált gazdát találni a pálinka-, konyak-, likőr és rumgyárából érkező italoknak. Diamant 1927-ig bírja a különböző cégek okozta zajt és a piac hullámait, majd kilép a cégből, és Schillingerre hagyja azt. Kürschnert és Weiszt a nagy gazdasági világválság egyaránt 1931-ben készteti költözésre, de míg előbbi azonnal fel is számolja a cégét, addig az első magyar sakkórákat is készítő Weisz csak nyolcvanhárom évesen, 1962-ben tesz ugyanígy.
Költözésükkel egy időben a ház is gazdát vált: Győrffy József és felesége veszi meg, akik a különböző lapok hasábjain megjelent hirdetés szerint jól menő garázsukhoz keresnek üzlettársat. A törekvésüket siker koronázta, így rövid átalakítás után 1933 nyarán meg is nyitott itt a Győrffy Autómentő, ami egyúttal autógarázsként és a személy- és teherautók adás-vételével foglalkozó Mucsicska-cég otthonául is szolgált.
A minden bizonnyal nemcsak a környébeliek, de a Marx és Mérei vezetőinek autóját is befogadó garázs hamar sikerré vált, így Győrffy a lakóház lebontása mellett döntött. 1938 tavaszán ez meg is történt, helyén pedig augusztusra megnyitott az egyemeletes, – a budai hegyek titokzatos Pogánytornyát is életre hívó – Taubel Géza által tervezett iroda- és garázsépület, amelyet a lapokban így hirdettek:
Központi garázs megnyilt! Oszlopnélküli, világos, legolcsóbb. Nyugati mellett.
A Győrffy-Központi Garage továbbra is rejtett egy autómentő állomást, a helyzet pedig a kommunista hatalomátvétel, illetve az államosítás után sem változott meg számottevően, hiszen a helyet a Garázsipari Vállalatba olvasztották.
A rendszerváltás előtti években egy autószerelő műhelynek is otthont adott épületben az elmúlt harminc évben számos cég működött – legutóbb a belga fa- és burkolóanyagokkal foglalkozó Art-Wood Studio, azt megelőzően pedig az egyedi berendezési tárgyakat és bútorokat készítő betonmanufaktúra, a homlokzatot látványos lapokkal lefedő IVANKA otthona volt, három éve azonban teljesen üres.
Az utcai oldalt díszítő burkolatot 2019-ben eltávolították, így az épület 2020 nyarán, nyolcvankét évvel a garázs megnyitása után újra eredeti, bár megkopott arcát mutatta a rövidesen gyökeresen átalakuló környék felé.
Nyáron a lebontásról hírt adó felirat bukkant fel az egykori bejárat közepén, így az épület nemsokára eltűnik, helyét pedig egy társasház veszi át, bár kérdés, hogy az milyen tervek szerint épül fel.
A beépítés ötlete legutóbb 2017-ben, a XIII. kerületi Önkormányzat építészeti-műszaki Tervtanácsának egyik ülésén tűnt fel: akkor egy, a Szécsi és Társa Építész Stúdió által tervezett negyvennyolc lakásos épület koncepciótervét mutatták be.
Kérdés, lesz-e ennek bármiféle köze a végül megvalósuló házhoz, az azonban biztos, hogy az egykori garázs eltűnésével egy számtalan érdekes történetet rejtő földdarab telik meg újra élettel, így a következő évtizedekben újabb sztorik kötődnek majd a Bulcsú utca ezen részéhez.
Source: 24 teszt
