Újabb tömegkihalással néz szembe a bolygó

A földi életet története során öt úgynevezett tömegkihalás vagy kihalási hullám sújtotta. Ezen események során valamilyen extrém folyamat miatt nagy arányban pusztultak ki a fajok. Ezek közül a legismertebb talán a mintegy 66 millió évvel ezelőtti, valószínűleg egy becsapódás okozta kréta-tercier kihalási esemény, amely eltörölte a Földről a dinoszauruszokat.

Sok kutató úgy véli, hogy napjainkban is zajlik egy kihalási hullám, ennek oka pedig az emberi tevékenység. Egy új tanulmányban Robert  Cowie, a Honolului Hawai Egyetem biológusa és kollégái átfogóan értékelik a folyamatban lévő tömegkihalás bizonyítékait – írja a Phys.org.

Cowie szerint jól dokumentált a fajok pusztulási ütemének növekedése, valamint sok állat- és növénypopuláció csökkenése, mégis egyesek tagadják, hogy ezek a jelenségek megfelelnének a tömeges kihalásnak.

Mint hozzátette, a tagadás a krízis elfogult szemléletén alapul. Gyakran az emlősökre és madarakra fókuszálnak, és figyelmen kívül hagyják a gerincteleneket, amelyek a biodiverzitás nagy részét adják.

luoman / Getty Images

A csapat a szárazföldi csigákra vonatkozó adatok alapján arra a következtetésre jutott, hogy 1500 óta 150-260 ezer faj veszthetett el. Cowie kiemelte, a gerinctelenek bevonása kulcsfontosságú volt annak megerősítésében, hogy valóban a hatodik kihalási hullámmal van dolgunk.

Érdemes kiemelni, hogy a helyzet nem mindenhol azonosan súlyos. Noha a tengeri fajok is veszélyben vannak, nincs bizonyíték arra, hogy az óceánokat a folyamat ugyanannyira sújtaná, mint a szárazföldet. A kutatók azt is megállapították, hogy a szigeti fajok fenyegetettebbek, mint a kontinentálisak, az állatok pedig érintettebbnek tűnnek, mint a növények.

A szakértők kiemelték, hogy a modern társadalomban egyre inkább gyökeret verő tudományellenesség a hatodik kihalási hullámmal kapcsolatban is megjelent. Sokan tagadják a jelenséget, mások pedig úgy gondolják, hogy egy evolúciós folyamattal állunk szemben: az ember csak egy faj, amely természetes szerepet játszik a földtörténetben.

„Az ember az egyetlen faj, amely képes nagy léptékben manipulálni a bioszférát” – nyilatkozta Cowie, hozzátéve, hogy mi vagyunk az egyetlen faj, amely tudatosan dönthet jövőnkről és a bolygó biodiverzitásáról. A kutatók szerint folytatni, sőt fokozni kell a fajok megóvásáért tett erőfeszítéseket.

The post Újabb tömegkihalással néz szembe a bolygó first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt