Újra kellett tanulnom célozni, de a Borderlands miatt megérte
A Nintendo Switch a három évvel ezelőtti megjelenését követően főleg a japán cég saját fejlesztésű játékai miatt volt vonzó vétel, az eladott példányszám rohamos növekedését látva ugyanakkor egyre több kiadó jött rá, hogy érdemes a korábban megjelent játékok portjait elkészíteni a hibrid masinára.
Ezen felismerés egy komolyabb játékhullámot eredményezett május végén, hiszen a 2K Games három összeállítást is elérhetővé tett Switchre. Megérkezett a Bioshock: The Collection, a XCOM 2 Collection és jelen tesztünk alanya, a Borderlands Legendary Collection, ami a 17 ezer forintos árcéduláért cserébe három címet tartalmaz, a Borderlands első és második részét, illetve a Borderlands: The Pre-Sequel névre hallgató spinoff epizódot. Az alapjátékok mellé ráadásul megkapjuk a kiegészítőket is, egyedül a Borderlands 2-nél hiányzik a Commander Lilith & the Fight for Sanctuary DLC.
Borderlands Legendary Collection
A játék elérhető dobozos és digitális formában is, előbbiről ugyanakkor tudni kell, hogy a tokban található cartridge csak az első részt tartalmazza, a másik két játék kódként váltható be a Nintendo eShopban, és le kell tölteni azokat. A Borderlands 2 helyigénye 21,5 GB, a The Pre-Sequel pedig 12,1 GB, aki pedig digitálisan szerzi be a csomagot, annak erre még jön az első Borderlands 13,7 GB-ja. Szabad helyre tehát szükség lesz, de mindez azt is előre vetíti, hogy nem spórolták ki az anyagot a portokból.
Ahogy az a fentiekből nyilván kitalálható, a három rész három külön indítható játékként kerül a konzolra, szóval, ha valakinek esetleg nincs elég nagy SD-kártyája, ott adott a lehetőség, hogy szép sorban foglalkozzon a címekkel: ha végzett az egyikkel, akkor azt lehet törölni, és jöhet a helyére a következő.
Ahogy a legtöbb átirat esetében, itt is az a legfontosabb kérdés, miképp fut a három játék a Switch hardverén, amiről mindenki tudja, hogy még nagy jóindulattal sem nevezhető erőműnek.
A jó hír az, hogy a fejlesztők remek munkát végeztek: az első két rész esetében dokkolóban megkapjuk az 1080p felbontást, méghozzá legtöbbször stabil 30 fps mellett, az érték csak akkor csökkent valamelyest, ha egy tucat ellenfél érkezett meg a képernyőre folyamatos fegyverropogás és robbanások közepette. És ugyanez a helyzet kézikonzol módban is, annyi különbséggel, hogy ott ugye be kell érnünk a 720p-vel.
A nagygépes változatokhoz képest ugyan akadnak grafikai hiányosságok, például nincs anti-aliasing, illetve az árnyékok és a textúrák minősége is vissza lett véve, de ez aligha fog bárkit meglepetésként érni. Kézben tartva ezek a nüanszok alig érzékelhetők, a kompromisszumos megoldások főleg akkor válnak láthatóvá, ha dokkolva, a tévé képernyőjén vágunk bele a ránk váró puskaporos küldetések teljesítésébe.
Mindez viszont megváltozik, ha a The Pre-Sequel epizódot indítjuk el: ez a játék már megkapott egy csomó olyan effektet (pl. anti-aliasing), ami az első két részből kimaradt, cserébe a felbontás nem rögzített, hanem az akció mennyiségétől függően változik 810p és 1080p között (miközben az fps érték marad 30 környékén), legalábbis dokkolt módban, kézben tartva azért itt is a 720p dominál. Ez a megoldás ugyanakkor látvány szempontjából tényleg jelentős változást eredményez, a különbség a másik két játékhoz képest azonnal szembetűnik, amint elindítjuk a programot.
Én, ahogy a legtöbb switches játékkal, főleg kénzikonzolos módban játszottam a Borderlands részekkel, és mindhárom esetben abszolút meg voltam elégedve a látvánnyal, ami részben azért a rajzfilmes stílust kölcsönző cell-shading megoldásnak is köszönhető. Külcsín tekintetében ez a csomag abszolút a jobb portok közé sorolható, és ez hatványozottan igaz a harmadik játékra, hiszen ott már egy sokkal dinamikusabb, élesebb és tisztább világot kapunk, mint az elődöknél.
Újra tanultam lőni
Van azonban valami, amivel mindenkinek tisztában kell lennie vásárlás előtt: handheld módban az irányítást tanulni kell, még akkor is, ha amúgy más konzolokon (PS4, Xbox One) teljesen jól kezeljük az FPS műfaj képviselőit. Dokkolva, a joy-conokat a gép mellé járó kontroller foglalatba pattintva itt sincs gond, de pusztán a gépet tartva egyáltalán nem olyan egyszerű mozogni és lőni, mint elsőre gondolnánk.
Nekem például több órányi játék után sem állt rá a kezem,
csak az hozott eredményt, hogy a Bioshock kollekció programjaival ellentétben a Borderlands-játékok mindegyikében bekapcsolható a giroszkóp alapú mozgásérzékelés, így a géptestet mozgatva is irányítható a célkereszt. Nálam ez és a hagyományos analóg karok kombinációja hozott olyan eredményt, hogy valóban élvezni kezdtem a lövöldözést. Persze ezt is szokni kell, de jó eséllyel az oktató módként szolgáló szekciók végére kellően magabiztossá válik az ember, számomra pedig külön öröm volt, hogy a giroszkópos finom mozdulatoknak hála egy idő után sokkal precízebben (így halálosabban) kezeltem a távcsöves fegyvereket, mint korábban bármelyik másik konzolos játékban.
Pazar csomag
A Borderlands-sorozat egyik legnagyobb erénye, hogy sokadik alkalommal is képes magával ragadni a játékost, hála a teljesen elmebeteg idegen világnak és a jól összerakott, sokadszorra is szórakoztató lövöldözős/gyűjtögetős/fejlődős játékmenetnek. Pont emiatt még akkor is érdemes beszerezni a kollekciót, ha korábban más platformokon már végigjátszottuk az összes részt, ráadásul az élménynek most sem kell magányosnak lennie, hiszen dokkolt módban adott a kétfős, osztott képernyős kooperatív mód, online pedig akár három másik barátunkkal együtt is kalandozhatunk, ami szokás szerint sokkal szórakoztatóbb, mint egyedül darálni a ránk váró megannyi ellenfelet.
Source: 24 teszt
