Ukrajna szünetelteti az orosz és fehérorosz gázimportot

Az ukrán Nemzeti Energiaügyi és Vámtarifa-bizottság szerdai ülésén úgy határozott, hogy október 1-jéig megtiltja a villamos energia behozatalát Fehéroroszországból és Oroszországból.

Olekszij Honcsarenko, a Petro Porosenko volt elnök vezette Európai Szolidaritás párt parlamenti képviselője a Telegram üzenetküldő szolgálaton keresztül – a döntésről beszámolva – azt írta:

szerettem volna határozatlan idejű betiltást elérni, vagy legalábbis az év végéig. A felszólalásomban utaltam az orosz agresszióra és a Fehéroroszországban történt legújabb eseményekre. Azonban úgy döntöttek, hogy csak négy hónapra állítják le az importot.

Valerij Taraszjuk, a bizottság elnöke a kérdés megvitatásakor emlékeztetett arra, hogy a testület május 15. óta rendelkezik felhatalmazással a villamos energia-import korlátozását illetően. „Ma a döntést Herman Haluscsenko energetikai miniszter kezdeményezésére hozzuk, aki ezzel a kéréssel fordult hozzánk” – mondta. Kiemelte ugyanakkor, hogy a bizottság, mint szabályzó nem politikai szerv, ezért döntéseiben kizárólag az állam, a fogyasztók és a licenccel rendelkezők érdekeinek egyensúlya vezérli. Kifejezte aggodalmát, hogy a behozatali tilalom spekulációkat eredményezhet az áram piacán. Ezért a bizottság figyelemmel kívánja kísérni a piac állapotát és a következő fűtési szezonra való felkészülést – tette hozzá.

Nem zárta ki, hogy a tilalom határidejét meg fogják hosszabbítani, de utalt arra, hogy az elmúlt télen szüksége volt az országnak az importált villamos energiára, továbbá figyelembe kell majd venni a szénkészletek nagyságát is, ami szükséges az erőművek fűtéséhez.

Az UNIAN ukrán hírügynökség emlékeztetett arra, hogy Ukrajna – kilenc hónap szünet után – január 1-jétől újította fel a villamos energia importját Fehéroroszországgal, Oroszországból pedig február 1-jétől kezdett vásárolni, amire a téli szezon csúcsfogyasztása okozta hiány miatt kényszerült.

(MTI)

The post Ukrajna szünetelteti az orosz és fehérorosz gázimportot first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt