Ukrajnában ismét gyorsult a járvány

Ukrajnában ismét gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése, keddre csaknem négyezer új beteget jegyeztek fel, mintegy ezerrel többet, mint a megelőző napon, a járvány eddigi halálos áldozatainak száma pedig meghaladta a 21 ezret – írja az MTI.

A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napban 3939 új esettel 1 167 655-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 177 áldozattal 21 046-ra. Eddig 886 248-an gyógyultak meg, közülük előző nap több mint 15 ezren, az aktív betegek száma így több mint 11 ezerrel 260 361-re csökkent.

Az elmúlt napon az országban most viszonylag kevés, 801 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús új beteg került kórházba, a múlt hét több napján számuk kétezer fölötti volt. A legtöbb új beteget, több mint hatszázat megint az ország legfertőzöttebb területén, a fővárosban jegyezték fel. Kijevben velük együtt Vitalij Klicsko főpolgármester tájékoztatása szerint az azonosított fertőzöttek száma meghaladta 123 600-at, az elhunytaké 16-tal 2211-re nőtt.

Szerhij Skarlet oktatási miniszter kedden arról tájékoztatott, hogy a 9-11. osztályokba járó diákok a január 24-én lejáró szigorított karantén után visszatérhetnek az iskolapadokba, ha régiójukban a járványhelyzet ezt megengedhetővé teszi. Ha nem, továbbra is távoktatásban, illetve vegyes rendszerben kénytelenek tanulni. Rámutatott ugyanakkor arra, hogy a középiskolák végzősei számára különösen fontos lenne, hogy újra járhassanak iskolába.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter napi tájékoztatóján cáfolta azt a médiában elterjedt hírt, hogy az ukrán állam Oroszországtól vásárolt volna PCR-teszteket. Kifejtette, hogy az állam alapvetően hazai gyártású PCR-tesztekkel látta el a laboratóriumokat, illetve vásárolt több külföldi országtól, de Oroszországtól egy darabot sem. Egyes magánlaboratóriumok használnak Oroszországban gyártott PCR-teszteket, amelyeket ukrán szállító cégeken keresztül szereztek be, de ez a mennyiség is csupán az országban lévő tesztek kevesebb mint 0,6 százalékát teszi ki – tette hozzá.

Ukrajna Nemzeti Egészségügyi Szolgálata (NSZZU) közzétette, hogy 2020-ban, áprilistól az év végéig 253 ezer koronavírusos beteg került kórházba, közülük mintegy 50 ezren szorultak intenzív kezelésre, azaz csaknem 20 százalékuk került intenzív osztályra. Egy beteg ellátása átlagosan csaknem 45 ezer hrivnyába (mintegy 475 ezer forint) került.

The post Ukrajnában ismét gyorsult a járvány first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt