Ungár szerint is abszurd, amit Puzsér tett

Erre hívta fel az Azonnali.hu-n megjelent publicisztikájában Reiner Roland. Az Integrity Lab kutatásvezetője abszurdnak nevezi, hogy egy új politikai kultúrát hirdető politikusnak gondot okoz egy elemzői vélemény egy politikai versenyről, amelybe beszállt.

Szerinte nem azzal van a gond, hogy Puzsér Róbert nem hisz a közvélemény-kutatásokban, még a stílusa is hagyján, mert tartalmi állításai sokkal súlyosabbak.

Budapest, 2018. november 7.
Puzsér Róbert a Lehet Más a Jövõ, az LMP ifjúsági szervezetének a CEU melletti szolidaritási tüntetésén az egyetem Nádor utcai épülete elõtt 2018. november 7-én.
MTI/Kovács Tamás

Puzsér: Javaslom Závecz Tibornak, hogy takarodjon el a halál f@szára, és ott kutakodjon

A főpolgármester-jelölt szerint van esélye győzni az előválasztáson, bár úgy látja, nem tiszta eszközökkel harcolnak ellene.

Az LMP által támogatott független polgármester-jelölt ugyanis azt írta, el sem indul el az előválasztás 2. fordulójában, ha Závecz Tibor új kutatási eredményt ismertet. Ez nem korrekt, bárkinek a nyilvános véleménynyilvánításhoz való jogát elvitatni, szakmai hitelességét megkérdőjelezni erősen problémás. a közvélemény-kutatások pedig hasznosak mind a politikusoknak, mind a tágabb közvéleménynek.

Az írás megjelenése után a Népszava megkereste Ungár Pétert, az Azonnali többségi tulajdonosát, egyben a Puzsért támogató LMP politikusát, aki azt mondta: egyetért a portálon megjelent véleménnyel.

Fotó: Vadnai Szabolcs/24.hu

Ungár szerint ziccer beállni Puzsér mögé

Szerinte ezt nem szabad kihagynia az LMP-nek. A Jobbik elnöke is megfontolandónak tartja ezt.

Kiemelt kép: Vadnai Szabolcs / 24.hu


Source: 24 teszt