„Üvöltöttem, hogy meg fogok halni!” – elvágta a korcsolya egy kanadai hokis nyakát

Mindössze 43 másodperc telt el a KRIF és Mörrum mérkőzéséből, amikor a hazaiak egyik játékosa elvesztette az egyensúlyát, korcsolyájával véletlenül megvágta a Mörrum játékosát, Caleb Eeftinget.

A penge a kanadai sportoló nyakát találta el, és a vér azonnal spriccelni kezdett.

Üvöltöttem, hogy meg fogok halni

– emlékezett vissza az esetre a játékos az Aftonbladetnek nyilatkozta.

„Láttam a korcsolyát felém jönni, de először nem is éreztem, hogy megvágtak. Csak egy pokoli durranást éreztem, és azt hittem, a korcsolya a sisakomnak ütközött” – mesélte. A vér látványától azonban megrémült.

Elmondása szerint gyorsan eszmélt, csak az járt a fejében, hogy le tudjon korcsolyázni a kispadokhoz, ahol talán akad majd segítség. Szerencsére azonnal orvosi kezekbe került, akik megmentették az életét.

„Lefektettek és nyomókötést tettek, hogy megállítsák a vérzést. Egyáltalán nem éreztem fájdalmat, de amikor láttam, hogy mindent vér borít, megrémültem. Folyton azt kérdeztem, hogy meg fogok-e halni, ők pedig csak próbáltak megnyugtatni.”

Eeftinget a mentők kórházba szállították, ahol sikeres műtéten estet át.

A kórházban már nem voltam jól, korábban sohasem tapasztaltam annyira erős fájdalmat. De nem törődtem vele, azt mondtam az orvosoknak, hogy azt csinálhatnak, amit akarnak, amíg életben tartanak.

Amikor Eefting néhány órával a műtét után felébredt, nem igazán értette, hol van. Orvosai azt mondták, hogy szerencséje volt, az élete csak millimétereken múlt.

„Fizikailag jobban érzem magam, most inkább mentálisan nehezebb. Nem tudom, hogyan fogok reagálni, ha újra a jégre kerülök. Ugyanakkor tudom, hogy ez nem fog megismétlődni” – tette hozzá.

The post „Üvöltöttem, hogy meg fogok halni!” – elvágta a korcsolya egy kanadai hokis nyakát first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt