Vaszily Miklós vizsgálatot indított a Pesti TV-nél

A megfelelő lépéseket meg fogom tenni, át fogjuk beszélni üzleti partnerünk, a Gerilla Press Kft. vezetésével a költéseket és az informátor állításait. Térjünk vissza egy későbbi időpontban a kérdésre, amikorra ellenőrizhetjük az informátor által említett költéseket

– mondta Vaszily Miklós a Media1-nek azt követően, hogy a lap informátorai arról számoltak be, hogy „elképesztő pazarlás” folyik a Pesti TV-nél.

A Bizalmi Vagyonkezelő Kft. és Vaszily 50 százalékos tulajdonában lévő Progress Media Hungary Kft. (a Pesti TV tulajdonosa) vállalkozási szerződés keretében, tehát megrendelőként gyártatja a csatorna műsorait Huth Gergely cégével, a Gerilla Press Kft.-vel.

Vaszily ennek kapcsán a lapnak azt mondta: a Progress Media Hungary Kft. határidőre fizet Huth Gergelék gyártócégének a műsorok után, így a munkatársak felé a múltkori fizetési késedelemnek nem a cég volt az oka.

Egyúttal közölte: idáig nem tudott az informátorok által összegyűjtött információkról, illetve jelezte, hogy ezeket ki fogja vizsgáltani, mert fontosnak tartja, hogy a Gerilla Press megfelelően használja fel a csatornától műsorok gyártására kapott pénzt.

A megfelelő lépéseket meg fogom tenni, át fogjuk beszélni üzleti partnerünk, a Gerilla Press Kft. vezetésével a költéseket és az informátor állításait. Térjünk vissza egy későbbi időpontban a kérdésre, amikorra ellenőrizhetjük az informátor által említett költéseket

– fogalmazott Vaszily.

Huth Gergely viszont a Media1-nek a fizetések csúszását a a KATA kedvezőtlen hatásaival magyarázta. Szerinte nem történt semmiféle pazarlás, csak rágalmakról van szó. Hozzátette. áll a Vaszily által említett vizsgálat elé.

The post Vaszily Miklós vizsgálatot indított a Pesti TV-nél first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt