Véresre sikerült egy Iszlám Állam sejt felszámolása Oroszországban

Az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet merényletekre készülő csoportját számolták fel a hatóságok a dél-oroszországi Rosztov megyében – közölte hétfőn a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) társadalmi kapcsolatok osztálya.

A hatfős csoport vezetője az Azov járásban végrehajtott elfogási kísérlet közben ellenállást tanúsított; egy Kalasnyikov gépkarabélyból tüzet nyitott, majd egy házi készítésű pokolgéppel felrobbantotta magát. A terrorista sejt másik öt tagját őrizetbe vették. Mindannyian egy meg nem nevezett közép-ázsiai ország állampolgárai.

Az FSZB szerint a terroristák rendőrök, valamint egészségi és oktatási intézmények elleni támadásokra készültek. A házkutatások során a hatóságok gépfegyvereket lőszert, egy robbanószerkezetet és kábítószert foglaltak le.

Alekszandr Bortnyikov, a FSZB igazgatója júliusban közölte, hogy Oroszországban az elmúlt tíz év során csaknem 160, tavaly pedig 43 terrorcselekményt sikerült megakadályozni.

Kiemelt kép: Public relations center of Federal Security Service


Source: 24 teszt