Vettel a legjobbját nyújtotta idén, mégis Hamiltont ünnepelte

Lewis Hamilton győzött a fordulatos Török Nagydíjon, és ezzel pályafutása hetedik vb-címét szerezte meg.

Hamilton világbajnok, Vettel harmadik lett az isztambuli káoszban

A futam nagy vesztese az edzést megnyerő Stroll lett.

A futam hőse a világbajnok mellett Sebastian Vettel lett, aki már a verseny elején elkapta a ritmust, és végül az utolsó körben kihasználta, hogy csapattársa, Charles Leclerc túl sokat kockáztatott, így a harmadik helyen zárt, és ezzel az idényben először végzett a dobogón.

Vettel első útja a verseny után Hamiltonhoz vezetett, nagy pillanat volt, ahogy a négyszeres világbajnok gratulált a brit pilótának.

Az idény végén a Ferraritól az Aston Martin névre váltó Racing Pointhoz igazoló Vettel azt nyilatkozta, élvezte a versenyt, jól érezte magát az esőgumikon, és őt is meglepte, hogy a nehéz körülmények közepette végül összejött a dobogó.

A mostani futamot megelőzően idén a Hungaroringen elért hatodik hely volt Vettel legjobb eredménye.

Kiemelt kép: Kenan Asyali / POOL / AFP


Source: 24 teszt