Videón, ahogy hatalmas repülés után az aszfaltba csapódik egy autó Kaliforniában

Csodával határos módon senki sem halt meg abban a horrorbalesetben, melyet egy család vett videóra a hétvégén a kaliforniai Yuba City közelében – írja egy helyi hírportál.

A felvételen jól érzékelhető a sokk: a család valamennyi tagja üvölteni, és sikítani kezd, amint meglátják az út melletti töltésen átrepülő kocsit.

Brian Conejo, egy a baleset helyszínének közelében működő cég alkalmazottja, a munkahelye biztonsági kamerájának képén látta a balesetet. Azt mondja, az autó legalább 130 – 180 kilométer/órás sebességgel haladt egy 40-es zónában, mielőtt a sofőr elveszítette az uralmát jármű fölött.

Az autópályarendőrség hozzátette: a balesetező autó vezetője nem sokkal korábban balesetet okozott, lassítás nélkül elhajtott, egy ideig hátramenetben haladt az autópályán, majd egy felhatjón hagyta el azt.

A rendőrség annyit árult el még az ügyről, hogy az autót egy nő vezette, aki nem állt alkohol, vagy kábítószer hatása alatt. A nő nemcsak túlélte a balesetet, de kisebb sérülésekkel, még aznap, a saját lábán hagyta el a kórházat.

A balesetről készült videót IDE kattintva nézheti meg.

The post Videón, ahogy hatalmas repülés után az aszfaltba csapódik egy autó Kaliforniában first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt