Vissza a fősodorba: Navracsics Tibor a Fidesz egyéni jelöltje lehet jövőre

A 24.hu információja szerint a Fideszben előrehaladott tárgyalások folynak arról, hogy csere lesz a Veszprém megyei 3. számú országgyűlési egyéni választókerületben: a párt a jelenlegi országgyűlési képviselő, Fenyvesi Zoltán helyett mást indíthat a jövő tavaszi parlamenti választáson. A Tapolcát, Ajkát és Sümeget is magában foglaló körzetben Navracsics Tibor, az Orbán-kormány korábbi közigazgatási, majd külügyminisztere indulhat.

Navracsics egy másik Veszprém megyei körzetben, a megyeszékhelyen többször indult már egyéni jelöltként: 2006-ban veszített, 2010-ben és 2014-ben viszont győzött, ám hét évvel ezelőtt az Európai Bizottság magyar tagja lett a kormány jóvoltából kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosként.

Megkerestük Navracsicsot, akit tavaly nem jelölt újra a bizottságba a kormány, ám sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta a több forrásból származó értesülésünket.

Bár Navracsics nemrég a Telexnek adott interjúban azt monda, úgy érzi, már nem tartozik a Fideszben a fősodorhoz, és nem tudja, ha most kellene döntenie, belépne-e egyáltalán a pártba, az uniós posztról való hazatérése óta mégis elhalmozták Veszprém megyéhez köthető megbízásokkal. Kétszeres kormánybiztos (felügyeli Veszprém felkészülését az Európa Kulturális Fővárosa programra, illetve az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna fejlesztését is rábízták), márciusban pedig megkapta a modellváltó Pannon Egyetem kuratóriumának elnöki posztját.

Helyi forrásaink szerint már a jelölés előkészítésével függ össze, hogy Navracsics az elmúlt hetekben végigjárta a választókerület fontosabb településeit, és egyeztetett a helyi vezetőkkel.

A körzet képviselő fideszes Lasztovicza Jenő halála miatt 2015-ben időközi választást kellett tartani. A megüresedett képviselői helyet Rig Lajos, a Jobbik jelöltje nyert el, a fideszes Fenyvesi Zoltán csak a második helyen végzett. 2018-ban aztán a Fidesz-jelölt javítani tudott, viszonylag könnyedén (47:40,5 arányban) legyőzve Riget. A jövő tavaszi meccs viszont újra szoros lehet, hiszen az ellenzék ezúttal közösen indul, a jelölt kilétéről az előválasztáson döntenek, de a jobbikos politikus az esélyes. A körzet pedig egyike azoknak, amelyek döntőek lehetnek a kormánytöbbség megszerzéséhez.

Forrásaink szerint Fenyvesi hátravonásában szerepet játszhat, hogy a körzetben az utóbbi időszakban több olyan ügy kapott nyilvánosságot, amiből országos botrány kerekedett. Sümegen a fideszes polgármester feleségének hamis érettségije borzolta a kedélyeket, Badacsonytomajon pedig a Fenyvesivel jó viszonyt ápoló polgármester vezette önkormányzat pályázati ügyeiben indult több szálon nyomozás.

The post Vissza a fősodorba: Navracsics Tibor a Fidesz egyéni jelöltje lehet jövőre first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt