Visszaszólt a román kormány a magyar államtitkárnak

A román külügyminisztérium nem kívánta kommentálni, de elrugaszkodottnak minősítette Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkárnak a Krónika napilap pénteki számában közölt megállapításai – írja az MTI.

Iulia Matei román külügyi államtitkár a Digi24.ro hírportál kérdésére válaszolva fogalmazta meg szombaton a román diplomácia álláspontját. Közölte: nem kommentálják Potápi Árpád János “választásokra hangolt” kijelentéseit, azért sem, mert ezek a történelem egyoldalú szemléletén alapuló nacionalista retorikát idéznek, ami mesterségesen kelthet nézetkülönbségeket, és ronthatja a kétoldalú kapcsolatokat.

A román fél ismételten elutasítja a reagálást az ilyen megnyilvánulásokra

– fogalmazott a külügyi államtitkár.

Magyar államtitkár adott történelmi leckét a román államfőnek

Az Orbán-kormány a határon túl az egy az egy ellen indulást és az RMDSZ-t támogatja.

A magyar kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Krónika pénteki lapszámában megjelent interjúban azt mondta, Klaus Iohannis államfő az erdélyi magyarok szavazataival került tisztségbe, de nem viszonozta a támogatást.

A román fél azt is nyomatékosította, hogy a jelenlegi választások előtti helyzetben különösen fontosnak tartja a visszafogottságot a román belpolitikai és a román hivatalosságokat érintő kérdésekben. Teljes mértékben elrugaszkodottnak minősítette ugyanakkor a román államfőre vonatkozó megállapításokat. “Az államfő valamennyi román elnöke, azoké is, akik megválasztották, és azoké is, akik nem” – szögezte le.

Potápi a román államfő Erdély vélt kiárusításáról tett áprilisi kijelentését kommentálva megjegyezte: Klaus Iohannisnak tudnia kell, hogy a szászokat a magyar királyok hívták be az 1200-as évek elején Erdélybe, kiváltságokat, autonómiát biztosítottak a Királyföldnek, amit a magyar uralom idején élveztek. Az erdélyi szászok azonban ezt úgy hálálták meg, hogy a magyar szabadságharcok idején a magyarok ellenségeivel szövetkeztek, és 1918. december 1-je után kimondták a csatlakozást Romániához.

Én nem vártam sokkal jobbat Klaus Iohannistól

– jelentette ki az államtitkár.

Kiemelt kép: Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára beszédet mond a Collegium Talentum program idei programévéről és eddigi eredményeiről tartott sajtótájékoztatón a fővárosi Bárkert Bistróban 2020. szeptember 7-én. Az idei tanévben is folytatódhat a Kárpát-medencei tehetséggondozást megvalósító Collegium Talentum program, mondta Potápi Árpád János.


Source: 24 teszt