Visszatér a Barátok közt egyik legnépszerűbb szereplője

A SorozatWiki információi szerint nagy izgalmak lesznek a Barátok köztben, ugyanis visszatér a napi sorozat egyik közkedvelt karaktere, Rudi, aki 2014 és 2018 között volt alapember a sorozatban. Csórics Balázs alakította a Rudit, aki a történet szerint úgy halt meg, hogy egy verekedés közben beesett a Dunába, és beverte a fejét. Egy különleges, jubileumi epizódban egyszer már visszatért a karakter egy rész erejéig, de azóta nem volt látható, érthető okokból. A SorozatWiki azonban megtudta a produkciótól, hogy a héten és jövő hét elején visszatér Csórics Balázs a Barátok köztben. A történet szerint Krisztián visszaemlékezik arra az időre, amikor az afganisztáni katonai szolgálat alatt megismerte Rudit és így lesz újra látható néhány epizód erejéig a népszerű karakter.

A Barátok közttel én mindig azért szerettem dolgozni, mert színészként és emberként nagyon sok helyzetben ki tudtam magam próbálni. Mindig úgy álltam ezekhez a forgatásokhoz, hogyha azt mondták, hogy ugorj ki az ablakon, akkor nem azt kérdeztem, hogy milyen vastag lesz az alatt a szőnyeg, hanem hogy hányszor. Azt láttam, hogy ezt a hozzáállást a készítők is szerették. Ezen esetek közül pedig a katonai jeleneteket élveztem a legjobban, így nagyon örültem, hogy ismét egyenruhába kell bújnom. A mostani felvételeken volt több hivatásos katona is, akikkel kiemelkedő élmény volt együtt dolgozni

– mondta a lapnak Csórics Balázs.

Kiemelt kép: RTL Sajtóklub


Source: 24 teszt